Szekeres Viktor

Ismét mozikba kerül az első Halálos iramban-rész - itt az új előzetes

Amerikában ismét bemutatják a mozikban a Halálos irambant.

A Universal Pictures bejelentette, hogy limitált ideig és vászonszám mellett a premier 15. évfordulója alkalmából június 22-án ismét bemutatja a mozikban a Halálos iramban (The Fast and The Furious) című akciófilmet, mely annak idején sokakat lenyűgözött idehaza is, ha mással nem, az akkori multiplexekben addig még nem nagyon tapasztalt hanghatásainak köszönhetően. A jól fogadott filmből azóta minden idők egyik legimádottabb filmsorozata kerekedett, mely a mai napig világszerte 4 milliárd dollár bevételt fialt, s minden bizonnyal milliók várják már a nyolcadik rész 2017-es bemutatóját.


A Halálos iramban-filmeknek rettenetesen érdekes volt az evolúciója. Ez igaz a történetre is, hiszen eredetileg egy illegális autóversenyekről szóló sztorinak indult, s később a producerek ráéreztek, hogy a nézőknek sokkal inkább bejön a heist, a rablós-átverős műfaj. És az érdekesség igaz a bevételek alakulására is, hiszen nincs még egy film a filmtörténelemben, mely olyan feltámadást produkált volna, mint a Halálos iramban-széria.

2001-ben 40 millió dolláros amerikai kezdő hétvégével egészen 144 millió dollárig jutott el a Halálos iramban, bár Amerikán kívül még 63 millió dollár bevételt sem hozott az akkor még 38 millióba került nitrós kergetőzés. A folytatás adta magát, a 76 millió dollárba kerülő 2003-as Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious) 50 millió dollárral az USA-ban, csak 127 millióig jutott el - cserébe nemzetközileg jobban szerepelt, hiszen 109 milliós bevétel képződött Amerika határain kívül. A Halálos iramban: Tokiói hajsza (The Fast and the Furious: Tokyo Drift) az eredeti szereplők nélkül természetesen alulteljesített Amerikában (24 milliós kezdés, 62 milliós bevétel), azonban nemzetközi szinten, köszönhetően Amerika hiányának, nem szerepelt sokkal rosszabbul, mint a második rész (96 millió dollár.)

Ekkor mindenki elkönyvelte, hogy a franchise-nak annyi, de 2009-re, a negyedik részre (Halálos iram - Fast and Furious) 70 millió dolláros nyitánya 155 millió dolláros amerikai és a 208 milliós nemzetközi összbevétellel új életet lehelt a franchise-ba, melynek azóta minden egyes része sikeresebb, mint az eggyel korábbi: HI5 - 86 milliós nyitány, 210 milliós amerikai és 416 milliós nemzetközi bevétel, HI6 - 97 milliós nyitány, 239 milliós amerikai és 550 milliós nemzetközi bevétel, HI7 - 147 milliós nyitány, 353 milliós amerikai és 1,16 milliárdos nemzetközi bevétel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #6
    Sokan em élveznek el a kocsiktól meg a jelenetektől, de egyszerűen jó dolog lehet (gondolom) pl. meló/suli után beülni egy ilyen lazulós filmre. Nem tudom, szerintem az lehet...
  • cateran #5
    Nem ertem..a szuleid nem mondtak el, hogy nem minden film dokumentumfilm? Vagy az oviban a tobbiek? (BTW abban mi a hihetetlen, hogy 1 zsaru beepul az utcai gyorsulasi versenyzok koze es megtetszik neki az az elet?)
  • Ender Wiggin #4
    Gondolom vannak, akik arra élveznek el, hogy teljes képtelenségeket tolnak az arcukba akció gyanánt, forgatókönyv vagy épelméjű (minimálisan hihető) történet nélkül.
  • tomboy013 #3
    Fos, fos... A jó magyar mentalitás megint előbukkant úgy látom :D Gondolom amiket ti szerettek azokat a csúcs filmek és mindenki alja ember meg buta aki mást szeret ;) Roppant intelligensen viselkedtek :D
  • Ender Wiggin #2
    A folytatásokra is beültek, pedig azok csak igazán a fosok...
  • Aldo Moro #1
    Vajon lesz olyan balek, aki beül erre a fosra?