SG.hu·

Előzetes alapján elég őrült lesz Adam Sandler új akciófilmje

Elõzetes alapján elég õrült lesz Adam Sandler új akciófilmje
Lehet, hogy mégiscsak értékelhető lesz az új Adam Sandler-film?

Amerikában és itthon is pénteken válik megnézhetővé az új Adam Sandler-film, a The Do Over, köszönhetően annak, hogy a Netflixre készült, és a streamszolgáltatás az egész világon ugyanakkor mutatja be a produkcióit. A filmet Sandler régi cimborája, Steven Brill rendezte, aki korábban a Kismenőt, illetve a Sátánkát is készítette. Adam Sandler és a másik főszereplő, David Spade mellett kisebb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd feltűnni a filmben, mint Paula Patton, Kathryn Hahn, Luis Guzman, Michael Chiklis, Sean Astin, Catherine Bell, Natasha Leggero, Nick Swardson, Torsten Voges, Renee Taylor és Matt Walsh.


Mint ismeretes, Adam Sandler több filmre szóló megállapodást kötött a Netflixszel, aminek első eredménye, a Ridiculous Six című westernkomédia már tavaly év végén megjelent - és kapott rengeteg negatív kritikát. Arról viszont egyelőre még nem szól a fáma, hogy mi lesz a komikus következő projektje. Azonban, ha ilyen tempóban dolgozik, akkor már karácsony előtt látni fogjuk azt is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cyberdog2016. 05. 26.. 17:33||#5
Nem azért mondtam. A Pixels-t mindenki lehúzta, viszont nekem nagyon tetszett. Én jól szórakoztam rajta. De ez a westernkomédia... háááát. Hogy is mondjam. Phüüü

Kellékfeleség is tetszett. A Kavarás, Drew Barrymore-ral sem volt rossz. Pláne mikor megjelent benne 30 másodperces Tom. Szétröhögtem magamat. Pénztárosnőnél volt az elején.
- Helló Tom vagyok!
- Igen.
...
- Hello Tom vagyok.
- Igen már mondta.

😊))
Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2016.05.26. 17:34:35
© Zombee2016. 05. 26.. 09:23||#4
Ez nagyon karcsú. Előzetes alapján a Ridiculous Six jobbnak tűnt. Amúgy vannak nézhető filmjei, sőt a Sátánkát bírom is, bár a többi erősen egyszernézős azért.
© AZUL2016. 05. 26.. 09:09||#3
ez akciófilm?
© Ender Wiggin2016. 05. 26.. 05:47||#2
Divat fikázni Sandlert, de szerintem a Jack&Jill, Funny People és a Punch Drunk Love kivételével minden filmje megüti a mércét, sőt, a mai, igen alacsony mércét magasan viszi.
© Cyberdog2016. 05. 26.. 04:38||#1
Nem fűzök hozzá sok reményt. Szerintem ugyanolyan trutyi lesz, mint a Ridiculous Six.