Szekeres Viktor

Itt az új Halálos fegyver előzetese

Megérkezett a Halálos fegyver-tévésorozat első előzetese.

Az amerikai FOX csatorna, miután elkészítette a Halálos fegyver (Lethal Weapon) reboot pilotját, a végeredményt látva a projektet be is rendelte azt sorozatnak, tehát 13 rész már biztosan elkészül belőle. Azt még nem tudni, hogy itthon mikor és melyik csatornán kerül majd bemutatásra, de azt biztosra vehetjük, hogy mi is láthatjuk majd a Damon Wayans és Clayne Crawford főszereplésével készülő akciókrimi, melynek állandó szerepeiben még feltűnik Jordana Brewster, Kevin Rahm és Keesha Sharp is. Amerikában a startra szeptember végén fog valószínűleg sor kerülni, egy szerdai napon.


Mint arról már korábban beszámoltunk, a pilot forgatókönyvét Matt Miller írta, aki tavaly a Forever című krimit jegyezte. A tévés Halálos fegyver főszereplője egy egykori tengerészgyalogos lesz, bizonyos Martin Riggs lenne, aki jelenleg a texasi rendőrség állományában dolgozik, s aki miután elveszti feleségét és kisgyerekét, Los Angelesbe költözik, hogy ott kezdje újra az életét. Itt egy helyi nyomozót, Roger Murtaugh-t kapja maga mellé társul, aki nemrég szívrohamot kapott, aminek köszönhetően próbál kerülni mindenféle stresszes szituációt. És persze úgy tartja, hogy ő már túl öreg a rendőri munkához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZUL #9
    nemis rossz... még az sem baj, hoyg halálos fegyver néven fut... de a nevek valóban kötődnek az eddigi személyekhez... ahoyg indiana jones is ford, vagy mclane egyenlő willisszel, ahogy terminator swarci, és lehetne sorolni... :) de ettől még jónak tűnik...
  • Aldo Moro #8
    A rebút pilótáját?
  • Tikal #7
    És Riggs-nek tényleg ezt a fazont választották? :D
  • Ender Wiggin #6
    Csak azt remélem a MacGuyver kielégíti a klasszikusgyalázási-kvótát és a Magnum-ot békénhagyják...
  • lerboy #5
    Azért valahol elszomorító, hogy semmi új ötlet nincs már a kreatív stáboknál, hanem csak arra futja ,hogy reboot-okat csináljanak...
    Utoljára szerkesztette: lerboy, 2016.05.21. 18:39:33
  • Cyberdog #4
    Neked, meg talán nekem (bár nyitott vagyok a sorozatra), nem lesz az. De a tőlünk jóval fiatalabb generációnak, talán igen.
  • BaliBoy #3
    +1
  • Dewri #2
    Önálló, új sorozatnak teljesen jó lenne. Valami saját címmel. De mint Riggs és Murtaugh, mint Halálos fegyver? Soha nem lesz az...
  • Cyberdog #1
    Ez érdekel.