Szekeres Viktor

Nagy visszatérő a Transformers 5-ben

Lennox is benne lesz Az utolsó lovagban.

Miután bejelentették az ötödik Transformers-mozifilm címét, a filmet gyártó és forgalmazó Paramount Pictures hivatalosan is megerősítette, hogy a Transformers: The Last Knightra Mark Wahlberg mellett visszatér Josh Duhamel, aki a franchise első három részében a teljesen jelentéktelen, Lennox nevű katonát alakította. (A negyedik részben nem szerepelt a karakter.) Rajta kívül egyelőre csak Isabela Moner és Jerrod Carmichael szereplése vehető biztosra.

A jövő nyáron bemutatásra kerülő Transformers-epizódot szokása szerint Michael Bay fogja rendezni, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy az előző epizódokhoz képest mennyire fog érdeklődni a közönség iránta. Az eddigi négy rész bevételei ugyanis nagyon érdekes képet festenek arról, hogy mennyire más a véleménye a filmekről az amerikai, illetve a nemzetközi adatok alapján az európai közönségnek.

Az első Transformers-film 2007-ben Amerikában 319 millió dolláros bevételt hozott, Amerikán kívül pedig 390 millióig jutott el. A 2009-es folytatás, köszönhetően az első film jó fogadtatásának, erre rátett egy lapáttal: 402 milliós bevételt ért el hazájában, míg 434 milliósat Amerikán kívül. 2011-ben, a harmadik részre visszaestek az amerikai bevételek (352 millió dollár) a gyengén sikerül előző rész miatt, a világ többi részén viszont a nézőket sokkal könnyebb volt behálózni a reklámokkal (771 millió dollár). S míg 2014-ben a negyedik részre az amerikai nézők egyre inkább elpártoltak a sorozattól (245 millió dolláros bevétel), addig máshol látszólag egyre sikeresebb a franchise (859 milliós Amerikán kívüli bevétel). Persze mindez csak látszólagos, hiszen a növekmény nagyrészt Kínának köszönhető, ott 320 millió dolláros jegybevételt regisztráltak, míg az előző epizód esetében "csak" 165 milliósat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ingy2 #1
    Josh Duhamel