SG.hu·

Nagyszabású scifi lesz a Tetris-mozifilm

Nagyszabású scifi lesz a Tetris-mozifilm
2017-ben kezdik forgatni a Tetrist.

Kiderült, hogy már jövőre elkezdik forgatni a Tetris című mozifilmet, s most már az is biztosnak vehető, hogy a munkálatok helyszíne Kína lesz. Mindez persze nem csoda, hiszen a 2014-es bejelentéskor már kiderült, hogy a gyártó az a Threshold Entertainment, melyet Larry Kasanoff Bruno Wu, kínai médiamogullal alapított. Kasanoff akkor elmondta, hogy a film 80 millió dollárból fog készülni és egy nagyszabású epikus scifi lesz.

Az amerikai-kínai koprodukció szereplőgárdája vegyes lesz olyan tekintetben, hogy mind nyugati, mind kínai színészek szerepet fognak kapni benne. A gyártó cég tájékoztatása szerint csapatuk már több, mint egy éve együtt dolgozik a Tetris című játék jogtulajdonosával, a The Tetris Companyvel, s bár azt közölték, hogy a történet is elkészült, arról nem szólt a bejelentés, hogy ki a forgatókönyv írója. (Csak annyi derült ki, hogy az egyedi számítógépes animációkért Dane Smith fog felelni, aki olyan filmeken dolgozott korábban, mint a Transformers, a Harry Potter ás a Pókember-sorozat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2016. 05. 19.. 19:06||#6
80 millióból epikus? Biztos, mert kici óccó (nem cípősz) munkaerőt használnak majd hozzá. Amiban az epikus kategória 300-400 milliónál indul...

@SupraMKIII: A golyós számláló alatt az abakuszt érted? :-)
© SupraMKIII2016. 05. 19.. 12:12||#5
Hát, én még mindig nem hiszem, hogy lehetne :-)

De az ötlet jó, lehetne a golyós számoló táblából, a fakarikából, és a faékből is filmet csinálni :-)
© Dewri2016. 05. 19.. 12:07||#4
Vagy egy 3 órás mahjong film...😊
© masuda2016. 05. 19.. 12:00||#3
https://www.youtube.com/watch?v=VE_1KlWFJyA
Már akkoriban nevettem az ötleten, erre meg is csinálják. 😄
© NEXUS62016. 05. 19.. 11:03||#2
Na ezt soha nem gondoltam volna, hogy ebből is lehet mozifilmet csinálni!

Vajon mi lesz a következő? Azok a tologatós hülye játékok, amikor egy képet kell kirakni?
XD
© Zombee2016. 05. 19.. 10:24||#1
Na, ezt hogy fogják 5 perc erejéig beleépíteni a sztoriba, mint pár éve a Csatahajónál... 😊