Szekeres Viktor

Csoda történt: 2 új film is érdekelte a magyarokat

Rég volt már olyan, hogy egy hétvégén két újdonság is érdekelje a hazai közönséget.

Arról már beszámoltunk, hogy az Angry Birds - A film elég jól, ötvenezres hétvégi nézőszám fölött debütált a hazai mozikban, de remek hír (főleg a forgalmazók és a multiplexek számára), hogy a másik hollywoodi premierfilm, a Rossz szomszédság 2 is igen sok nézőt érdekelt. Mondanunk sem kell, hogy az egyik ismert alapokra építkezik, a másik pedig folytatásfilm, így nem csoda, hogy érdeklődtek a nézők. Ha eredeti produkciókról lett volna szó, akkor egyáltalán nem biztos, hogy megmozdul a tömeg.

A Rossz szomszédság második része 40 159 nézőt produkált a hétvégén, ami a hazai toplista harmadik helyére volt elegendő. Ez azt is jelenti, hogy a 2014-es első résznek elég jó volt a tetszési indexe, hiszen az a film, mely végül 167 ezer nézőig jutott el Magyarországon a mozikban, 38 897 nézővel kezdett.

A listán régebb óta jelenlévő filmek közül A dzsungel könyve 150 ezer néző fölé ért, az Anyák napja átlépte a 100 ezer nézőt, A főnök pedig hétfőn lendült át ezen az álomhatáron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #4
    Én is remélem :)) . Örülhetnek a stúdiók, hogy a magyarokat két film is érdekelte. Azt hiszem, így már garantált lesz a nemzetközi siker. Ha minket érdekel, akkor már annyira szar nem lehet. :D
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2016.05.20. 22:05:13
  • Anonymusxx #3
    Szerintem csak ironizált...
    Legalábbis remélem :)
  • Cyberdog #2
    Ennek elég kevés köze van az elmaradottsághoz. Szerintem pont ellenkezőleg... Eléggé kifejlett kritikai érzékkel rendelkezünk. Azaz, nem lehet minden szart lenyomni a torkunkon. :D
  • Prof William #1
    Fúú csoda történt 2 új film is érdekelte a magyarokat!

    Lám mégsem vagyunk olyan reménytelenül elmaradott nép! Egy nap talán még a barlangból is kijövünk! :)