SG.hu·

Két klasszikus videójátékból készítenek filmet

Két klasszikus videójátékból készítenek filmet
Továbbra is jó napok várnak a játékosokra a mozikban.

A Deadline értesülései szerint az Atari társult a Emmett / Furla / Oasis Films produkciós céggel, mely együttműködés eredményeképp több klasszikus, Ataris videójáték adaptációja készülhet el mozis premierre. Első körben a lap a Missile Commandet, valamint a Centipede-et említi, mint lehetséges "célpontokat".


Mindkét játék a 80-as évek elején került kereskedelmi forgalomban. A Missile Commandet a hidegháborús viszonyok ihlették, és a játékban hat amerikai várost kell megvédeni különféle lövedékektől, azonban később, a hivatalos háttértörténetben már egy idegen bolygó lett a helyszín, valószínűleg azért, hogy elkerüljék az aktuálpolitikai áthallásokat.


A Centipede, melynek főhőse egyébként szerepelt a tavalyi Pixelben is, egy manóról szól, akinek a faluját egy gonosz varázsló gombává változtatta. Oliver (ő a manó) megszerzi a varázsló pálcáját, és annak segítségével próbálja meg legyőzni a varázsló által irányított ízeltlábúak seregét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2016. 05. 14.. 16:15||#6
Az egyszerű..kínai ping pong olimpia és kész 😊)
© Jagdgeschwader2016. 05. 14.. 10:01||#5
Klasszikus Atari játék a Jungle Fever is (nagycsöcsű nőci helikopterrel próbálja a kannibálok fogságába esett csávóját kimenteni).
© Dewri2016. 05. 14.. 09:54||#4
A Pixel se tetszett senkinek, pedig szerintem nem volt annyira rossz, volt benne fíling a régi játékok miatt. De ilyen alapon az ilyen ősi játékok filmesítése sem fog működni, mert a mai mozinézők már nem tudják miről van szó...
© KoLaMan2016. 05. 14.. 09:35||#3
Én az Atari Pong megfilmesítését várom nagyon.
© WinT2016. 05. 14.. 09:32||#2
Azt hiszed ez vicc, pedig nem. 😊
http://www.origo.hu/techbazis/20141001-film-adaptacio-keszul-a-tetrisbol.html

Mondjuk elég régi hír, azóta már lehet halott projekt.
© fonak2016. 05. 14.. 08:29||#1
A Tetrisből mikor lesz film? 😊