Szekeres Viktor

Csalódás lesz az X-Men: Apokalipszis?

Az eddigi X-Men-filmek fogadtatása után az Apokalipszisé kifejezetten csalódás.

Bár még várnunk kell az X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) premierjére, de máris megérkeztek az első kritikák a filmről, s egyelőre a negatívak vannak túlsúlyban, ami bombameglepetés, hiszen eddig igen jó fogadtatásban részesültek Bryan Singer mutánsos filmjei. Hírünk írása pillanatában elérhető 33 kritikusi vélemény közül a RottenTomatoes gyűjtése szerint 15 pozitív lett, míg 18 negatív, ez 44%-os mutatót jelent. Aggodalomra persze nincs ok, hiszen a nagyjából feles elosztás még mindig azt jelenti, hogy simán van esély arra, hogy a nézőnek bejön a film, mindössze jóval kevesebb, mint az előző epizódok esetében.

Összehasonlításképp a legutóbbi X-Men-epizód, Az eljövendő múlt napjai 91%-os mutatóval bírt, a legtöbb kritikus oda volt a filmért, de ugyanez volt a helyzet Az elsőkkel (87%), valamint Bryan Singer első két filmjével, az eredeti trilógiából (81% és 86%). Az ítészek mindössze a Brett Ratner által rendezett Az ellenállás végén húzták a szájukat, de a film 58%-os mutatója azt jelzi, hogy még az is több pozitív véleményt zsebelt be, mint negatívat.

A negatív kritikák az Apokalipszis esetében a totális önismétlést, a monotóniát, illetve az érdektelen rosszfiút emelik ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dewri #4
    A trailer alapján nem lehet jó a film. Küklopsz, Ciklon, Angyal, Árnyék szerepel a FIATAL Magneto és Xavier mellett??? Persze az X-men filmeknél eddig se stimmelt a sztori a képregényhez képest, szóval alapvetően ezen se kell meglepődni...
  • Ender Wiggin #3
    Az öreg Magneto óta nem láttam fajsúlyos rosszfiút szuperhős-filmben (Hayter érdeme)... Azóta csak színtisztán egydimenziós, sokat és feleslgesen pofázó, nevetséges gonoszokat termeltek a blockbusterek.
  • Zombee #2
    Mondjuk a negatív kritikák által kiemelt dolgok elég nagy baj. Egy ilyen filmben a súlytalan rosszfiú nagyon sokat ront.
  • Ender Wiggin #1
    Ha Oscar Isaac énekelne, mint a Sucker Punchban, akkor máris nem lenne csalódás...