SG.hu·
Itt A hét mesterlövész-feldolgozás első előzetese Denzel Washingtonnal és Chris Prattel

Végre láthatjuk, hogy milyen lesz az új A hét mesterlövész.
Érdekes módon, míg sok feldolgozást a hangos netezők dúlása-fúlása mellett készítenek el, addig A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) remake-jét nem nagyon kísérte felháborodás - talán azért, mert a régi, az amerikai változat is egy külföldi filmet vett alapul? Akármi is a válasz, megérkezett az Amerikában szeptember 23-án bemutatni tervezett westernfilm első előzetese - sőt, rögtön két videóval is szolgálhatunk, hiszen az amerikai mellé kiadták a nemzetközi teaser trailert is.
Az új A hét mesterlövészt Antoine Fuqua rendezte olyan színészek közreműködésével, mint Denzel Washington, Chris Pratt, Ethan Hawke, Vincent D’Onofrio, Byung Hun Lee, Manuel Garcia-Rulfo, Martin Sensmeier, Haley Bennett, Matt Bomer, Peter Sarsgaard, Billy Slaughter és Vinnie Jones. A film szomorú érdekessége, hogy alatt hallhatjuk a nemrég tragikus körülmények között elhunyt James Horner utolsó filmzenéjét. A rendező még tavaly egy interjúban elmondta, hogy a zeneszerző titokban, pusztán a forgatókönyv alapján megírta a film zenéjét. A forgatókönyvet Nic Pizzolatto és Richard Wenk írta.