SG.hu·

Egy hétvége alatt 3 scifi sült be a magyar mozikban

Egy hétvége alatt 3 scifi sült be a magyar mozikban
Sem a két időutazós film, sem a posztapokaliptikus borzalmak nem érdekelték a magyarokat.

Két időutazós és egy posztapokaliptikus történetről derült ki a múlt heti hazai mozis bemutatók közül, hogy itthon nem érdekli különösebben a magyar közönséget. Arról már korábban megemlékeztünk, hogy a teljesen korrekt, Madarász Isti által rendezett, időmanipulálós Hurokra mindössze 4 698-an váltottak jegyet az első hétvégén, de nem nagyon lehet büszke a Freeman Film a saját időutazós premierjére, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalomra. Annak ellenére, hogy tökéletesen érthető, hogy sokakat nem érdekelt a francia komédia, az eredmény (9 245 néző csütörtöktől vasárnapig) mindenképp meglepő annak fényében, hogy az előző két részt mennyien szerették.

A J.J. Abrams-féle istállóból kikerült Cloverfield Lane 10 pedig hiába az idei év egyik legjobbja (kritikánk róla itt), erről még egy ideig sokan nem fognak elsőkézből értesülni, hiszen a premier első napjaiban mindössze 9 501-en fizettek be rá. A 30 moziban játszott film így egy hajszállal megelőzte francia vetélytársát és a hétvégi toplista második helyét szerezte meg ezzel a sajnos igen szánalmas nyitánnyal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KoLaMan2016. 04. 21.. 17:27||#2
Komolyan nem kötözködök, csak kérdezem:
"...Cloverfield Lane 10 pedig hiába az idei év egyik legjobbja..." kijelentés azt jelenti, hogy ha a kritikusok szerint jó, akkor az egy vitathatatlan tény?
Amúgy nem láttam még, szóval akár az év legjobbja is lehet - de talán nem attól, hogy mit írkálnak a kritikusok...
© Ender Wiggin2016. 04. 21.. 15:51||#1
A francia komédia majd sokakat fog érdekelni a TV2-n...