SG.hu·
Hardcore Henry - 90 perc FPS-ezés a moziban
A Doom-mozifilmnél még sokan hiányoltuk a kihagyott ziccert, de jöttek az oroszok és megcsinálták az egészestés FPS-akciófilmet. Kísérletnek érdekes volt, filmnek annyira nem.
Hogy tetszett a Hardcore Henry?
Vannak olyan műfajok, illetve filmstílusok, amikkel könnyű megfogni a rajongókat. Ezek esetében teljesen mindegy, hogy a film miképp sikerül, a közönséget már a koncepció kilóra megveszi. Az FPS-nézetben prezentált akciófilm, a Hardcore Henry is ilyennek tűnt, ráadásul a fesztiválos szerepléseinek köszönhetően még a híre is jó volt, s bízhattunk benne, hogy akár remekül is sikerülhet. Nos, a végeredmény bár jó, de közel sem remek, a kultstátusz azonban még meglehet, főleg, hogy az előzetes hájp ellenére szinte mindenhol megbukott.
A második bekezdésben általában a történetről szoktunk írni - ha gonoszak akarnánk lenni, most írhatnánk, hogy a Hardcore Henrynek nincs története. Gyakorlatban valóban nincs (karakterei pedig végképp), de papíron ez nem igaz: a főhős emlékek (és pár végtag) nélkül magához tér valami trutyiban, kap némi kibernetikai tuningot a feleségétől, majd bősz menekülésbe kezd, mert valakik elkezdenek vadászni rá. Idővel pedig a prédából lesz a vadász. És mindezt úgy látjuk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy néz ki a főszereplő, mondhatni mi vagyunk azok.
Aki megnéz egy előzetest, az nagyjából sejteni fogja, hogy milyen a Hardcore Henry - tényleg nonstop, ultraerőszakos és elvetemült akció, Crank a köbön. A készítők nem is nagyon tehetnek mást, ha lelassítanának, értelmét vesztené a film, így inkább a szusszanást poénokkal oldják fel, Sharlto Copley brillírozik megannyi karakterében. Az ész nélküli rohanás mindenképp jópofa, a zene is rásegít, hogy pumpáljon bennünk az adrenalin, egyszerűen élvezetes nézni a filmet - egy ideig.
Bizonyos idő után ugyanis az élvezet közben az ember azon kapja magát, hogy egyre többet gondol, hogy az adott kunsztot miképp valósították meg, illetve, hogy milyen sok, valójában elég egyszerű számítógépes trükkel van agyonmanipulálva minden. Márpedig a technikai háttéren való agyalás annak a jele, hogy csökken a film hatásfoka. Egy idő után valóban igencsak repetitívvé válik akciózás. Persze nem ugyanazt látjuk újra meg újra, de az újdonság varázsa odavész, és minden egyes új jelenet egyre kisebb hatásfokú lesz.
Az ember azt gondolhatná, hogy a Hardcore Henry öncélú, de meglepő módon sok ziccer nincs kihasználva benne, a rendező csak az akcióra koncentrál, például más típusú eksönt meg sem kísérel mutatni, ami kellemes meglepetés - azért meztelenség így is akad benne. Az viszont annál kellemetlenebb meglepetés (bár ez erősen személyfüggő lesz), hogy már a legelején kiderül, hogy a film műfaja részben scifi is, márpedig nem vagyunk biztosan abban, hogy ez az aspektus annyira hiányzott. De..., végülis ez az, amire leginkább rá lehet fogni, hogy történeti elem a főgonosz és a történet magja kapcsán, szóval elnézhetjük.
A rendező, az annak idején FPS-videklipjei révén felfedezett Ilya Naishuller mindent megtesz, hogy ne fulladjon monotóniába a filmje, de egyszerűen idővel nehéz olyan kunsztot mutatni, amit ne lőtt volna el. Illetve, ha mutat is ilyet, az adott szekvencia egy-két húzástól eltekintve akkor is önismétlő marad. És ez igaz az egész filmre is.
A Hardcore Henry eleinte igazán élvezetes, később csak simán rendben van, viszont a helyenként kiugróan jól sikerült momentumainak köszönhetően összességében azért pozitív lehet a szánk íze. Más kérdés, hogy a filmnek köszönhetően az tudatosulhat bennünk, hogy 90 percben talán nincs is értelme FPS-filmet készíteni. Ugyanis a végeredmény vagy önismétlő akciózás lesz, vagy pedig egy olyan alkotás, ami tele van jelenetekkel, amiket teljesen felesleges FPS-nézetben prezentálni.
A második bekezdésben általában a történetről szoktunk írni - ha gonoszak akarnánk lenni, most írhatnánk, hogy a Hardcore Henrynek nincs története. Gyakorlatban valóban nincs (karakterei pedig végképp), de papíron ez nem igaz: a főhős emlékek (és pár végtag) nélkül magához tér valami trutyiban, kap némi kibernetikai tuningot a feleségétől, majd bősz menekülésbe kezd, mert valakik elkezdenek vadászni rá. Idővel pedig a prédából lesz a vadász. És mindezt úgy látjuk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy néz ki a főszereplő, mondhatni mi vagyunk azok.
Aki megnéz egy előzetest, az nagyjából sejteni fogja, hogy milyen a Hardcore Henry - tényleg nonstop, ultraerőszakos és elvetemült akció, Crank a köbön. A készítők nem is nagyon tehetnek mást, ha lelassítanának, értelmét vesztené a film, így inkább a szusszanást poénokkal oldják fel, Sharlto Copley brillírozik megannyi karakterében. Az ész nélküli rohanás mindenképp jópofa, a zene is rásegít, hogy pumpáljon bennünk az adrenalin, egyszerűen élvezetes nézni a filmet - egy ideig.
Bizonyos idő után ugyanis az élvezet közben az ember azon kapja magát, hogy egyre többet gondol, hogy az adott kunsztot miképp valósították meg, illetve, hogy milyen sok, valójában elég egyszerű számítógépes trükkel van agyonmanipulálva minden. Márpedig a technikai háttéren való agyalás annak a jele, hogy csökken a film hatásfoka. Egy idő után valóban igencsak repetitívvé válik akciózás. Persze nem ugyanazt látjuk újra meg újra, de az újdonság varázsa odavész, és minden egyes új jelenet egyre kisebb hatásfokú lesz.
Az ember azt gondolhatná, hogy a Hardcore Henry öncélú, de meglepő módon sok ziccer nincs kihasználva benne, a rendező csak az akcióra koncentrál, például más típusú eksönt meg sem kísérel mutatni, ami kellemes meglepetés - azért meztelenség így is akad benne. Az viszont annál kellemetlenebb meglepetés (bár ez erősen személyfüggő lesz), hogy már a legelején kiderül, hogy a film műfaja részben scifi is, márpedig nem vagyunk biztosan abban, hogy ez az aspektus annyira hiányzott. De..., végülis ez az, amire leginkább rá lehet fogni, hogy történeti elem a főgonosz és a történet magja kapcsán, szóval elnézhetjük.
A rendező, az annak idején FPS-videklipjei révén felfedezett Ilya Naishuller mindent megtesz, hogy ne fulladjon monotóniába a filmje, de egyszerűen idővel nehéz olyan kunsztot mutatni, amit ne lőtt volna el. Illetve, ha mutat is ilyet, az adott szekvencia egy-két húzástól eltekintve akkor is önismétlő marad. És ez igaz az egész filmre is.
A Hardcore Henry eleinte igazán élvezetes, később csak simán rendben van, viszont a helyenként kiugróan jól sikerült momentumainak köszönhetően összességében azért pozitív lehet a szánk íze. Más kérdés, hogy a filmnek köszönhetően az tudatosulhat bennünk, hogy 90 percben talán nincs is értelme FPS-filmet készíteni. Ugyanis a végeredmény vagy önismétlő akciózás lesz, vagy pedig egy olyan alkotás, ami tele van jelenetekkel, amiket teljesen felesleges FPS-nézetben prezentálni.
|
Hardcore Henry (Hardcore Henry)
színes, magyarul beszélő, orosz akciófilm, 90 perc, 2015 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Ilya Naishuller forgatókönyvíró: Ilya Naishuller operatőr: Pasha Kapinos, Vsevolod Kaptur, Fedor Lyass zene: Darya Charusha producer: Ilya Naishuller, Timur Bekmambetov szereplők: Haley Bennett (Estelle) Tim Roth (Henry apja) Sharlto Copley (Jimmy) Danila Kozlovsky (Akan) |
