SG.hu·

Az első kép Tom Cruise-ról a Múmia-reboot forgatásán

Az elsõ kép Tom Cruise-ról a Múmia-reboot forgatásán
Már fotó is bizonyítja, hogy folyik az új Múmia-film forgatása.

Megérkezett az első kép A múmia (The Mummy) című kalandfilm angliai forgatásáról, melyen a két főszereplőt, Tom Cruise-t és Annabelle Wallist láthatjuk. Mellettük még Sofia Boutella fog szerepelni a filmben (mint címszereplő), valamint Jake Johnson is kiemelt szerepet kapott. A történet napjainkban fog játszódni, Cruise karaktere különleges alakulatos katona lesz. A filmet Alex Kurtzman rendezi. A múmia a tervek szerint a klasszikus, Universalos mozis szörnyeket egy világban összehozó sorozat első darabja lesz, mely 2017. március 24-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, a folytatás pedig, már egy új szörnnyel, 2018. március 30-án lenne látható először a közönség számára.

A múmia-reboot forgatókönyvét az a Jon Spaihts írta, aki A legsötétebb órát és a Prometheust jegyezte eddig, de azóta megkapta a Marvel Studiostól a Doctor Strange-t, valamint ő írta meg az egyik legjobban várt scifi, a Passengers szkriptjét is. Az író korábban elmondta, hogy az alapanyagban hasonló lehetőséget lát, mint pár éve a Prometheusban, hiszen visszanyúlhat egészen a harmincas években indított franchise gyökeréig, mely sötét és félelmetes alapanyagot kínál, s ezzel párhuzamosan új utakat tárhat fel a történettel kapcsolatban.

A Universal stúdió annak idején, még 1932-ben készítette az első Múmiát, melyet négy további követett, a The Mummy's Hand, a The Mummy's Tomb, a The Mummy's Ghost és a The Mummy's Curse. 1955-ben a stúdió még készített egy paródiafilmet, s utána 1999-ig fiókba került a sorozat. Akkor Stephen Sommers rendezett kalandfilmet a címből, melynek két folytatása és egy spinoffja született (Skorpiókirály), mely ugyancsak a harmadik részig jutott el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2016. 04. 14.. 17:51||#5
Az 1999-es film világa jobb volt, az a 30-as években játszódott, akár csak a régi Universal klasszikus. A modernizált dolgok ritkán szoktak jók lenni.
© Macropus Rufus2016. 04. 11.. 18:37||#4
Valahogy nem jön át Tom, mint kincsvadász.
© tigeroo2016. 04. 09.. 12:51||#3
szörnyes, egyiptomi mitológiás mission impossible lesz ez - de pont ettől lesz talán jó :)
© Ender Wiggin2016. 04. 09.. 08:45||#2
"forgatókönyvét az a Jon Spaihts írta, aki a Prometheust jegyezte"

Nem a legjobb ajánlólevél...

"elmondta, hogy az alapanyagban hasonló lehetőséget lát, mint pár éve a Prometheusban"

Ezek szerint volt benne lehetőség? Milyen, pénzkereseti?

"hiszen visszanyúlhat egészen a harmincas években indított franchise gyökeréig, mely sötét és félelmetes alapanyagot kínál, s ezzel párhuzamosan új utakat tárhat fel a történettel kapcsolatban"

Az ilyen nagyot mondásnak mindig csúfos vége szokott lenni.
© Gázfickó2016. 04. 08.. 20:55||#1
Hasonló trükköket kell bevetni egy Tom Cruise filmnél, mint a Gyűrűk ura-nál. Persze csak fordítottan.