SG.hu·

Már a 30 millió dolláron is túl az Egyiptom istenei

Már a 30 millió dolláron is túl az Egyiptom istenei
Amerikában Az Egyiptom istenei átlendült a 30 millió dolláros korláton is.

A hétvégén Amerikában ugyan a 12. helyről a 19. helyre esett vissza a Gods of Egypt, de a 273 ezer dolláros bevétel (mely 76%-os csökkenést jelent az előző hétvégéhez képest) azt jelentette, hogy a 140 millió dollárba kerülő film bevételei 30 millió 219 ezer 399 dollárra nőttek, vagyis Alex Proyas rendezése újabb, az útja előtt tornyosuló akadályt gyűrt le - a nyitóhétvégét követően bizony akadtak olyan hangok, melyek azt jövendölték, hogy az első három nap 14 millió dolláros bevétele után a film maximum csak duplázni fog.

A kétkedőket tehát elhallgattatta az Egyiptom istenei, ráadásul azt is érdemes mindehhez hozzátenni, hogy Amerikán kívül már 102 millió dollárnál jár a film. Ehhez az eredményhez a magyarok 151 millió forinttal járultak hozzá, hiszen nálunk már 97 458-an fizettek be rá, de vannak országok, ahol még népszerűbb volt a fantasy. Például Kínában már majdnem 20 millió dollárnál tart, de például az oroszországi 4 milliós bevétel sem lebecsülendő.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Meridian2016. 04. 06.. 13:06||#3
A bevételek összegei az mind a készítőké, vagy ezek a bruttó mozis bevételek, amelyből a mozi is, és a forgalmazó is leveszi a sápját, majd csak a maradék megy az alkotóhoz...?
Mert ha igen, akkor 30+102=132millás összbevétel igencsak karcsúa a 140-es kiadáshoz képest...
© Ender Wiggin2016. 04. 04.. 19:26||#2
"A kétkedőket tehát elhallgattatta"

WTFWTFWTFWTF????
© Zombee2016. 04. 04.. 13:21||#1
Ha nem lenne benne a cikkben a 140 milliós költségvetés, simán azt hihetném, valami sikerről van szó, úgy van megfogalmazva. Pedig 1 hónap alatt eljutni otthon a költségvetés ötödéig minimum rettenetes bukást jelent, a külföldi bevételek sem javítanak sokat.