Szekeres Viktor

Új animációs film tarolta le a mozikat

Amerikában a mozik a hétvégén egyetlen filmről szóltak.

A Zootopia, azaz a Zootropolis - Állati nagy balhé, az előrejelzéseknek megfelelően hatalmas sikert aratott az amerikai mozikban. A Disney animációja csak pénteken 19,4 millió dollár bevételt termelt, amivel arra is megvan az esélye, hogy 70 millió dollár körül nyisson a hétvége tekintetében. Márpedig akkor a hónap animációs csúcstartóját, a Loraxot is megelőzné (70,2M dollár). Ha pedig a 80 milliót érné el a film 3 napos bevétele, akkor a legjobb márciusi kezdés címét is megkapná, hiszen az Óz, a hatalmas nemrég 79,1 milliós kezdést produkált.

A nagyon jó kezdést egyébként a közönség tetszése is kísérte, hiszen a vetítéseket követően exit pollok szerint a film A-érdemjegyet kapott, ami a hazai skálán ötös osztályzatnak feleltethető meg. Ezúttal a kritikusok is közönség mellé álltak, az első negatív kritikára ugyanis nagyon sokat, legalább 80 véleményt kellett várni. A Zootopia a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon jelenleg 98%-kal áll: 131 kritikájából 129 pozitív lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dregnarr1 #1
    Kiemelkedő lett, az biztos.