SG.hu·

Újabb ázsiai szupersztár csatlakozott az xXx 3-hoz

Újabb ázsiai szupersztár csatlakozott az xXx 3-hoz
Nem semmi szereplőgárdája lesz az xXx harmadik részének.

Már eddig is remek szereplőgárda gyűlt össze az xXx-sorozat harmadik epizódjának forgatására, de a Universal legújabb közleményének címe szerint Tony Jaa, valamint Jet Li után újabb ázsiai szupersztár is csatlakozott a projekthez: Donny Yen, akit sokan az Ip Man-sorozat főszereplőjeként is ismerhetnek mostanság. Üröm az örömben, hogy a közleményt olvasva kiderül, hogy Yen éppen Jet Li helyére érkezik, aki mégsem tud részt venni a xXx: The Return of Xander Cage forgatási munkálataiban, melyek nemsokára Torontóban és a Dominikai Köztársaságban kezdődhetnek meg.

A Xander Cage-et alakító Vin Diesel, és az említett ázsiai akciósztárok mellett Nina Dobrev, Toni Collette, Conor McGregor, Deepika Padukone és Ruby Rose is szerepelni fog a filmben, valamint visszatér Samuel L. Jackson is. A film forgatókönyvének utolsó vázlatát F. Scott Frazier szállította le, a rendező pedig D.J. Caruso lesz.

Az xXx első része Vin Diesel főszereplésével sikert aratott 2002-ben, Amerikában 142, a világ többi részén 135 millió dollár bevételt termelt. Az xXx2: A következő fokozat 2005-ben Ice Cube-bal azonban nagyot hasalt, hiszen hazájában mindössze 27, Amerikán kívül pedig 44 millió dollárra futotta. Az első epizódot Rob Cohen rendezte, míg a másodikat Lee Tamahori.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2016. 02. 19.. 08:42||#1
Az első rész oltári jó, a második meg az ellentettje. Remélem ez ismét szuper lesz.
Kár, hogy Li kiszállt, megnéztem volna egy 8-10 perces blokkot, ahol a 3 martial-arts félisten egymást gyepálja Mad Dog koreográfiája szerint. :-)
Jó csajokból sem lesz hiány, hál'isten.
VD meg jól gondolkozik (vagy a stúdió), Ázsia legnépszerűbb színészei közül 3 is a filmben lesz, nagy kasza lesz azon a piacon, dől majd a lé.