SG.hu·

Már több százan utálják az Amerika kapitány 3 új előzetesét

Már több százan utálják az Amerika kapitány 3 új elõzetesét
A YouTube-on eddig több százan nyilvánították ki nemtetszésüket az Amerika kapitány 3 új trailerje iránt.

Amerikában magyar idő szerint hétfőn, fél órával éjfél után vette kezdetét az NFL, az amerikai futball bajnokság nagydöntője, a Super Bowl. Ahogy az lenni szokott, a Super Bowl alatt félpercenként hatalmas összegekért, idén körülbelül 5 millió dollárért vásárolhattak reklámot a hirdetők, így legtöbben igazán igyekeztek kitenni magukért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze.


Természetesen nem múlhatott el Marvel-filmes hirdetés nélkül a Super Bowlos reklámorgia. A Marvel Studios az Amerika kapitány harmadik részének, az Amerika kapitány: Polgárháborúnak (Captain America: Civil War) a reklámköltségvetéséből különített el pár millió dollárt abból a célból, hogy a fenti előzetes egyszeri tévés sugárzására költsék el. Kíváncsian várjuk, hogy miképpen fog teljesíteni ez a film, miután az első rész 177 millió dolláros bevételt termelt, a második pedig 260 milliósat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kissssss2016. 02. 11.. 01:16||#13
több mint 49000-en adtak pluszt jelzést a videónak... egyéb kérdés?
© Hedgehunter2016. 02. 10.. 19:25||#12
Bulvarfos ez a hir is mint a tobbi ezen az oldalon, de ha valaki korbenez akkor lathatja hogy a magyar weboldalak nagy tobbsege erre epul. A tulzo szavak kifejezesek, hihetetlen, borzalmas, utalat, meg a szex (puncit, segget, tevepatat, csocsot villantott) ugy nez ki a magyar embert tobbsegben ez erdekli es ilyen formaban, mert amugy mar reg nem ilyen lenne.. 😊
© ostoros2016. 02. 10.. 12:55||#11
" Legalább újabb magyar szennytől szabadítottak meg a cikkírók és szerkesztők erőfeszítéseik által! "
Nem tetszik ez a mondat!
© zetortraktor2016. 02. 10.. 12:44||#10
Egyébként a legnagyobb poén az egészben az, hogy aki kiakad meg bulvárszennyezik, az csakis egyvalakit minősít: sajátmagát. Mert azt ismeri be, hogy őt a bulvárszenny érdekli, arra kattint. Mármint arra, ami szerint bulvárszenny.
© zetortraktor2016. 02. 10.. 12:43||#9
"Azt a kattintásvadász k*rva eget. Miért is utálják több százan az előzetest? Mennyi megtekintés után utálják több százan? Mik az arányok? Ez megint egy pongyola és semmitmondó cikk. "

MI az, hogy semmitmondó? Ez a hír egyetlen dologról szól: van új AK3 előzetes. Ennyi. Benne van a címben. Nyilván lehetne az is a cím, hogy íme az új előzetes, és ez is, de a hír tartalma nem változik: megnézheted az új előzetest, ha akarod.
© Augusstus2016. 02. 10.. 11:21||#8
Igen, de jelezhetjük nekik, hogy mekkora bulvár szenny amit csinálnak. Utóbbi hosszabb időben rendszeresen olvastam az sg.hu-t a tech és tudományos hírek miatt, de klikkvadász véleménycikkek jelennek meg mindenhol az oldalon és az angol hírekből átvett jelentéseik is pontatlanok, mellébeszélnek a témának.

Úgy látszik a cikkírók ide is mint Szalai Vivien kerülnek kinevezésre.

Sebaj, majd olvasom az angol portálok híreit, akik nem 3-4 nap késéssel fordítanak le cikkeket más oldalakról. Legalább újabb magyar szennytől szabadítottak meg a cikkírók és szerkesztők erőfeszítéseik által!
© tomboy0132016. 02. 10.. 11:00||#7
Mi vagyunk az idióták, hogy kattintunk és az ilyen selejteknek van munkájuk.
© Zombee2016. 02. 10.. 10:36||#6
42000 az, aki a tetszikre is rányomott. De magát az előzetest 4,6 millióan látták.
© Dynamic2016. 02. 10.. 09:46||#5
A lényeg persze megint kimaradt: hány darabra törik az üveg a trailerben, hányan kommenteltek spanyolul és hány kommentelőnek kezdődik a nickneve "T" betűvel? Fontos kérdések ezek. Gyors választ várok az sg profi csapatától.
© MiQ2016. 02. 10.. 09:45||#4
Azt hiszem ezentúl az Origó mellé kerül nálam az SG! Az utóbbi években ilyen semmit mondó, hulladékkal töltik meg az oldalt, ráadásul a „tisztelt” szerzõk a nevükkel sem vállalják fel ezt a „színvonalas” munkát!