SG.hu·
A szoba - Pár négyzetméter pokol
Ezúttal senki nem csodálkozhat azon, ha a nézők egy része inkább feladja, és kivonul az Oscar-jelölt film első fél órája közben.
Hogy tetszett A szoba?
Rettenetesen nehéz témát dolgoz fel A szoba, amiről nem csak beszélni és filmet készíteni nehéz, de nézni is. Egy anyukát és öt éves gyermekét ismerhetjük meg a film első perceiben, láthatjuk, hogy mivel töltik a napjukat, készülnek a kicsi születésnapjára, hogy aztán kinek azonnal, kinek pár perc múlva leessen, hogy anya és fia az egész napot egyetlen, viszonylag kicsi szobában tölti. Sőt, a szituáció akkor válik igencsak elgondolkodtatóvá, amikor világossá válik számunkra, hogy már jó ideje ebben a szobában élnek, olyannyira, hogy a gyerek még sosem mozdult ki a négy fal közül, jóformán fogalma sincs a külvilágról, illetve annak létezéséről.
A szörnyű helyzettel éles kontrasztot kapunk akkor, amikor a kisfiú derűs és aranyos hangján hallunk egy narrálást, amiből még többet megtudhatunk. Ez a narrálás, mint visszatérő és abszolút nem túlhasznált elem, az egyik legnagyobb erőssége a filmnek, rettenetesen megkapó hallani a srác, egy igazi romlatlan lélek gondolatait.
A páros napi rutinjára persze már közel sem a "megkapó" jelzőt érdemes használni, belegondolni is döbbenetes, hogy milyen lehet efféle körülmények között az élet, életnek nevezhető-e egyáltalán az, ami zajlik a részvételükkel. A legmeglepőbb pedig az, hogy sima napi teendőkkel és a háttértörténet részleteinek adagolásával a készítők könnyedén elérik, hogy ne váljon unalmassá az egyetlen helyszínes történetmesélés. De persze ehhez kell a főszereplő, Brie Larsen alakítása is, akinek az Oscar-jelölése egyáltalán nem meglepő. Partnere, a 9 éves Jacob Tremblay a hájp ellenére nem kapott nominációt, aminek valószínűleg azért nincs köze ahhoz, hogy jó páran igen idegesítőnek fogják találni a sokszor kiabáló srácot.
Egy idő után meglepő váltás történik a filmben, ami a gyanútlan nézőt akár felkészületlenül is érheti, hiszen azt gondolhattuk volna, hogy egy efféle alkotásban kerülni fogják ezt a tipikusnak látszó húzást. És bármennyire is felemelő látni a történet további alakulását, összességében csalódást keltő a jóval kisebb kihívást jelentő történetszövés A szoba második felében. Persze a folytatásban is mélyen megkapó és elgondolkodtató a kisfiúnak és a környezetének viselkedése, de már közel sem annyira egyedi, amit látunk.
Természetesen jó film a Szoba, még akkor is, ha igencsak nyomasztó, bár persze a lehúzó, negatív érzelmek mellé idővel társulnak pozitívak is. Azonban a hangulatváltás miatt semmiképp sem merészkednénk addig, hogy azt mondjuk, mint egyesek, miszerint a tavalyi és, vagy az elmúlt évtized legjobb filmje lenne. Rettenetesen erős alkotásnak indul, de idővel kopik a hatása, s később már csak másképp von minket bűvköre alá, az igazi varázs félúton sajnos odavész.
A szörnyű helyzettel éles kontrasztot kapunk akkor, amikor a kisfiú derűs és aranyos hangján hallunk egy narrálást, amiből még többet megtudhatunk. Ez a narrálás, mint visszatérő és abszolút nem túlhasznált elem, az egyik legnagyobb erőssége a filmnek, rettenetesen megkapó hallani a srác, egy igazi romlatlan lélek gondolatait.
A páros napi rutinjára persze már közel sem a "megkapó" jelzőt érdemes használni, belegondolni is döbbenetes, hogy milyen lehet efféle körülmények között az élet, életnek nevezhető-e egyáltalán az, ami zajlik a részvételükkel. A legmeglepőbb pedig az, hogy sima napi teendőkkel és a háttértörténet részleteinek adagolásával a készítők könnyedén elérik, hogy ne váljon unalmassá az egyetlen helyszínes történetmesélés. De persze ehhez kell a főszereplő, Brie Larsen alakítása is, akinek az Oscar-jelölése egyáltalán nem meglepő. Partnere, a 9 éves Jacob Tremblay a hájp ellenére nem kapott nominációt, aminek valószínűleg azért nincs köze ahhoz, hogy jó páran igen idegesítőnek fogják találni a sokszor kiabáló srácot.
Egy idő után meglepő váltás történik a filmben, ami a gyanútlan nézőt akár felkészületlenül is érheti, hiszen azt gondolhattuk volna, hogy egy efféle alkotásban kerülni fogják ezt a tipikusnak látszó húzást. És bármennyire is felemelő látni a történet további alakulását, összességében csalódást keltő a jóval kisebb kihívást jelentő történetszövés A szoba második felében. Persze a folytatásban is mélyen megkapó és elgondolkodtató a kisfiúnak és a környezetének viselkedése, de már közel sem annyira egyedi, amit látunk.
Természetesen jó film a Szoba, még akkor is, ha igencsak nyomasztó, bár persze a lehúzó, negatív érzelmek mellé idővel társulnak pozitívak is. Azonban a hangulatváltás miatt semmiképp sem merészkednénk addig, hogy azt mondjuk, mint egyesek, miszerint a tavalyi és, vagy az elmúlt évtized legjobb filmje lenne. Rettenetesen erős alkotásnak indul, de idővel kopik a hatása, s később már csak másképp von minket bűvköre alá, az igazi varázs félúton sajnos odavész.
|
A szoba (Room)
színes, feliratos, kanadai filmdráma, 118 perc, 2015 (16) 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Lenny Abrahamson író: Emma Donoghue operatőr: Danny Cohen zene: Stephen Rennicks producer: David Gross, Ed Guiney szereplők: Brie Larson (anya) Jacob Tremblay (Jack) Sean Bridgers (öreg Nick) |
