SG.hu·

Az Avatar el fog menekülni a Star Wars 8 elől

Az Avatar el fog menekülni a Star Wars 8 elõl
A Fox nem vállalja be a csatát a Disney-vel?

A TheWrap információi szerint minden idők legsikeresebb filmjének folytatása ki fog térni a Star Wars-saga nyolcadik része elől. Illetve, valójában nem is konkrét kitérésről van szó, hiszen a Fox stúdió még nem jelentette be hivatalosan, hogy mikor láthatjuk az Avatar második epizódját, de James Cameron egy hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a 2017-es karácsonyt veszik célba. Mindezt nyugodtan megtehette, hiszen a Disney tavaly úgy döntött, hogy a 2017 decemberében bemutatni tervezett SW-részt inkább májusban küldi moziba.

Azonban a Disney azzal, hogy a napokban visszatolta premierjét decemberre, rögtön mindenki cicaharcot vizionált, hiszen a két gigász bemutatójának dátumát mindössze pár nap választotta el. Bár a Fox stúdió (még) nem kommentálta a TheWrap-értesüléseket, a lépés papírformának lenne mondható. Még akkor is, ha jelenleg az Avatar a világ legsikeresebb filmje (világszinten 2,78 milliárd dollár), míg a Star Wars: Az ébredő Erő a harmadik (1,888 milliárd dollár).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BaliBoy2016. 01. 25.. 22:25||#7
Egyébként nem tudom mitől érzitek úgy, hogy jogotok van megmondani, hogy mit nézzek vagy miről alkossak véleményt.
© BaliBoy2016. 01. 25.. 22:17||#6
Nyasgem. Akkor is egy kalap...
Utoljára szerkesztette: BaliBoy, 2016.01.25. 22:17:39
© knightbali2016. 01. 25.. 13:11||#5
100-szor inkább egy Avatar, mint az a másik túlértékelt mocsok
© Meridian2016. 01. 25.. 07:38||#4
Pedig éppen hogy az ilyen avatar filmeket kellene erőltetni. Oké, sztorin lehet csiszolni, de a környezet az ami nagyon érdekfeszítő.
© Kelta2016. 01. 25.. 01:14||#3
ki mondta hogy nézd meg?
ki mondta hogy érdekeljen?
ki mondta hogy írj róla?
© kalapos012016. 01. 24.. 21:11||#2
akkor ne eroltesd. evente tobb szaz filmet nem nezel meg. nem hiszem, hogy azok zavarnanak.
© BaliBoy2016. 01. 24.. 21:09||#1
Egyáltalán nem kellene ezt az Avatart erőltetni...