Szekeres Viktor

Megvan az egymilliárd forintos Kondor Vilmos-krimi szereposztása

Kihirdették a sokak által várt Budapest Noir szereposztását.

Kihirdették a majd egymilliárd forintnyi Filmalap-támogatásból készítendő Budapest Noir című mozis krimi szereposztását. Kondor Vilmos regényének adaptációjában a főhős Gordon Zsigmondot Kolovratnik Krisztián fogja alakítani, mellette pedig Tenki Réka (Eckhardt Krisztina), Kulka János (Vitéz Szőllősy András), Kováts Adél (Szőllősyné Irma), Dobó Kata (Vörös Margó) és Anger Zsolt (Gellért Vladimir) kapott még kiemelt szerepet. A film operatőre Ragályi Elemér lesz, a forgatókönyvet Szekér András írta, a díszleteket pedig Pater Sparrow tervezte.

Ha valaki még nem olvasta volna a Budapest Noirt, annak álljék itt a hazai kiadás tartalma: "Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja - de nem is érdekli -, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SecuRicsi #2
    Ez nem olyan sztori. Itt azért eléggé más aspektust villant fel ez, mint egy második világháborús filmnél. :)
  • cateran #1
    "egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak."

    Mi masra?
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2016.01.21. 21:54:16