SG.hu·

Az új mozis scifire is kíváncsi volt a magyar közönség

Az új mozis scifire is kíváncsi volt a magyar közönség
Korrektül szerepel a mozikban Az 5. hullám.

Amerikában még nem tudni, hogy fog szerepelni a mozikban Az 5. hullám (The 5th Wave) című földönkívülis, megszállós scifi, hiszen csak pénteken kerül bemutatásra, de itthon, az Intercom jóvoltából már múlt hét óta láthatjuk a filmet. És sokan látták is, ugyanis az kifejezetten sikeresen mutatkozott be, csütörtöktől vasárnapig 25 270-en váltottak rá jegyet, ami a hétvégi hazai bevételi toplista ötödik helyére volt elegendő, és 35,3 millió forint bevételt jelentett a forgalmazónak és a moziknak.


A 35 moziban bemutatott film alapjául szolgáló könyv Az ötödik hullám címmel itthon is megjelent. A fülszövege a következő: "Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© e98ff2016. 01. 21.. 08:19||#8
Csak az a mi bajunk, hogy nem nekünk szól a film. Szerintem a young adultok kajálni fogják ezt is, meg a következő negyven "fiatal csajszi keresi a helyét a világban, közben választania kell a jóképű jófiú és a macsó roszfiú közül, és btw megmentik közben a világot is" kliséhalmazt is.
© kissssss2016. 01. 20.. 22:25||#7
kik nem bírják ki?
© jkedzs2016. 01. 20.. 19:25||#6
SHIT
© molnibalage832016. 01. 20.. 15:48||#5
Csak egy újabb vérgáz YAD film...


Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2016.01.20. 15:48:33
© Kelta2016. 01. 20.. 14:33||#4
iszonyat gagyi a film..senkinek nem ajánlanám
koppintás minden eleme, és full kretén történet..iszonyat bugyuta dolgok...
nálam az utóbbi 3 év leggázabb filmje..
+1
© Dynamic2016. 01. 20.. 14:26||#3
SW itt is. És nem bírják ki... 😛
© Solten2016. 01. 20.. 14:08||#2
Meg annal is? Meh...
© Gauge2016. 01. 20.. 13:26||#1
Fos SW7 után ki van éhezve az ember egy jó kis sci-fi-re, de sajnos ez még az sw7-nél is rosszabb. Nem kicsit, nagyon.
+1