Szekeres Viktor

Itthon is letaszították az élről az új Csillagok háborúját

Itthon Leonardo DiCaprio okozta a Csillagok háborúja vesztét.

Miképp Amerikában, úgy Magyarországon is véget ért a Star Wars: Az ébredő Erő uralkodása. Viszont míg odakint egy kommersz komédia folytatása, a Pofázunk és végünk Miamiban csapott oda a Star Warsnak, addig itthon a 12 Oscar-díjra jelölt A visszatérő, mely mindenki döbbenetére nem elég, hogy az első helyen nyitott hazánkban, de még főszereplője, Leonardo DiCaprio legjobb itthoni startját is szállította.

Az Intercom forgalmazásában bemutatott A visszatérőre 50 moziban 59 693-an voltak kíváncsiak csütörtöktől vasárnapig, míg a Star Wars-saga hetedik epizódjára "csak" 42 676-an. Ezzel előbbi film 84,5 millió forint bevételt ért el, míg a scifi 1,6 milliárdnál tart. J.J. Abrams filmje egyébként 1,126 millió nézővel már a Titanicot is túlszárnyalta nézőszám tekintetében, s nemsokára megelőzheti az uralkodót is, mely egy másik Star Wars-film, a Baljós árnyak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #12
    Ez a visszatero is egy kalap kaki....
  • kissssss #11

    Utoljára szerkesztette: kissssss, 2016.01.20. 16:03:44
  • Vata111 #10
    Volt, igaz gagyi. Vau-vau!

  • kissssss #9
    kutya se emlékszik a baljós árnyakra... az utolsó fénykardpárbajtól eltekintve semmi másra nem emlékszem belőle.

    egyáltalán volt benne űrcsata?
  • kissssss #8
    mond te emlékszel még valamire is az sw7-böl? mert én solo jelenetein kívül már nem nagyon, sajnos az egész film egy erőltetett copy paste termék lett....

    fél év múlva már mindenki inkább a következő részt fogja várni erre meg nemszívesen fognak visszaemlékezni.

  • kalapos01 #7
    és te eldöntötted, hogy mi kopik ki a köztudatból? te vagy a köz tudata? még a baljós árnyak sem kopott ki a köztudatból, akkor ez miért kopna?

    cserébe a revenantot a kutya nem fogja emlegetni 10 év múlva, mert annyira vékony a sztori (cserébe szuper a megvalósítás). a fifty shades-et is el fogják felejteni (a könyvet emlegetni fogják), a marvel filmek közül néhányat már ma sem emlegetnek. ellenben fogják például emlegetni a jelöltek közül a mad maxet, vagy a carolt, talán a big shortot is.
  • Vata111 #6
    A "kikopni a köztudatból" és a "42000+ nézővel a második helyre csúszott 1 hónap után" között azért van árnyalatnyi különbség.
    Mondom ezt úgy, hogy elsőre nem tetszett az SW7, ami nem jelenti azt, hogy nem adok második esélyt neki.
  • kissssss #5
    ez nem fika volt hanem ténymegalapítás, egy igazán jó film(föleg ha fojtatásról van szó) nem a premier után egy hónappal kezd kikopni a köztudatból hanem évek múltán... revenant, fifty shades of grey, mostani marvel filmek, és még hosszasan lehetne sorolni a a filmeket amiket még egy évtized után is emlegetni fognak.

    ha csendben maradtál volna bölcsebb maradtál volna... de nem neked be kell ugatni.
  • molnibalage83 #4
    Minden szepontból egy tragédia az új SW.
  • Ragnaar #3
    Ennyi, egy egyhónapos premier dátummal ez nem minősíti a filmet.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2016.01.20. 09:26:34