SG.hu·

Pofázunk és végünk Miamiban

Pofázunk és végünk Miamiban
Általában a nagydumás fekete filmek hiába aratnak nagy sikert Amerikában, máshol a kutyát nem érdekelik. Lehet, hogy a szinkron az oka?

Hogy tetszett a Pofázunk és végünk Miamiban?

Kevin Hart Amerikában jelenleg a legnagyobb filmsztárnak számít Melissa McCarthy és Denzel Washington mellett, amit jól mutat az is, hogy utóbbi öt-hat filmje zsinórban 25 millió dolláros nyitóhétvégi bevételt produkált, ami manapság példa nélküli. A nagydumás és alacsony növésű humorista akkora sztár, hogy még egy minimális költségvetésből készült standupos dokumentumfilmjét is moziban mutatták be, ami hihetetlenül nyereséges vállalkozás volt, nem is csoda, ha idén annak is érkezik a folytatása. De előbb két évvel ezelőtti sikerkomédiájának, a Pofázunk és végünknek készítettek egy második részt.


Ebben Ice Cube a partnere, aki továbbra is a (már) próbaidős rendőr kvázi bébiszitterét alakítja. A "még többet, még nagyobbat"-elvet követve azonban ezúttal még egy jócsaj rendőrnő is a képbe kerül, valamint Ken Jeong révén egy idióta sidekick (ezt is megértük, a sidekick sidekickje). A helyszín is változik, ezúttal Miami (a harmadik részben vagy Alaszka, vagy Európa lesz?), a rosszfiú pedig természetesen az előzőnél gonoszabb lesz, pedig csak drogdíler és fegyvercsempész.

A formula tehát változatlan, hiszen ami bevált, azon nem érdemes változtatni, de ez egyben azt jelenti, hogy az első rész hibái továbbra is megmaradtak. A haverzsarus felállás adott (még akkor is, ha a két főhős nem haver, sőt!), a poénokat megakasztó unalmas nyomozás is, és a tempó továbbra is hihetetlenül egyenetlen, ráadásul a romantikus szál is tök fölösleges. Pedig ebből az alapanyagból tényleg simán össze lehetett volna hozni egy olyan végeredményt, ami nem ülne le úton-útfélen, hanem végig robogna. A szkript és a rendezés azonban mintha nemtörődöm lenne, a színészek pedig a vége felé már látványosan unni kezdik azt, ami addig 70 percen át csináltak. A röhej az egészben az, hogy Ice Cube és Kevin Hart nem tehetségtelen, de mindketten jobbat érdemelnének. Azonban nem tudnak mit tenni, mostanság ez a jövedelmező.

Mint általában a világon mindenhol, itthon sem lesz elvileg túl sikeres a film, amit nyilván nem csak a szinkronnak lehet betudni, de hiába tesznek meg ezúttal is mindent a színészek, az eredetit már szöveg szintjén sem lehet úgy visszaadni, hogy az igazán működjön, hiszen a film erőssége, hogy Kevin Hart szájából, az ő stílusában hangoznak el pörgős stílusban a dumák. Mindez magyar nyelven, egy más hangon, a gesztusokra és a szájmozgásra olykor fittyet hányva egyszerűen lehetetlen élvezetes szinten reprodukálni, hiszen valamelyik aspektust mindenképp hanyagolni kell - olykor éppen a poénokat, hiszen némelyik popkult utalás itthon magyarázhatatlan. Az élmény csak egy angolul tudónak lehet száz százalékos. Kérdés milyen élményről beszélünk?


A megfelelő alkotógárdával valójában bármelyik Kevin Hart-filmnek nyugodt szívvel lehetne folytatást csinálni, a film jó eséllyel a biztonságra utazó Hart-rajongó mozizók számára tökéletesen megfelelne. Nagy valószínűséggel a Pofázunk és végünk Miamiban esetében is ez a helyzet, akik szerették az eredetit, kacagva fogják a térdüket paskolni az új film nézése közben. A többiek, már persze, ha megnézik a filmet (ha racionálisak, akkor az első rész után úgysem fogják), továbbra sem fogják érteni, hogy ilyen idegesítő és helyenként még unalmas stílussal hogy lehetett anno siker a koncepció. Akció nincs sok benne, a krimiszál még az első epizódban látottnál is vékonyabb, a nagy dumák pedig bár tényleg nagy dumák, de egy idő után semmi újdonságot nem jelentenek. És ebben a műfajban a kiszámíthatóságnál nincs rosszabb. A Pofázunk és végünk Miamiba pedig roppant kiszámítható film.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Pofázunk és végünk Miamiban (Ride Along 2)
színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 101 perc, 2016
16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott

rendező: Tim Story
forgatókönyvíró: Greg Coolidge, Phil Hay, Matt Manfredi
operatőr: Mitchell Amundsen
zene: Christopher Lennertz
producer: Matt Alvarez, Larry Brezner, Ice Cube

szereplők:
Kevin Hart (Ben Barber)
Ice Cube (James Payton)
Tika Sumpter (Angela Payton)
Nadine Velazquez (Tasha)
Ken Jeong (A.J.)
Benjamin Bratt (Pope)
Olivia Munn (Maya Cruz)


Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2016. 01. 27.. 14:51||#4
Sz@r a film is és a szinkron is minden efféle filmnél.
© Cefet2016. 01. 27.. 08:44||#3
Részemről nem a szinkron az oka...
© kalapos012016. 01. 27.. 08:33||#2
azt ugye tudod, hogy akik megnézi magyarul, azok 99,9%-a ugyanezt mondja? meg egyébként is, szonte mindenre ezt mondja vagy 99%. ergó semmit sem jelent. meg egyélént is, miért lenne gond? az, hogy a szöveg egy része elvész, pár poén oda lesz, nem fog feltűnni senkinek.
© grebber2016. 01. 27.. 00:27||#1
Elsővel sem volt semmi gond magyarul. Szóval ezt is várjuk ezerrel.