Szekeres Viktor

Készül a Narnia rebootja

A Narnia Krónikái: Az ezüst trón a tervek szerint a franchise totális rebootja lenne.

2013-ban Mark Gordon, producer, bejelentette, hogy megszerezte C.S. Lewis negyedik Narnia-regényének, Az ezüst trónnak a mozifilmes adaptációs jogait, később pedig az is kiderült, hogy a forgatókönyvet az a David Magee fogja írni, aki a Pi életét is jegyezte. Gordon a napokban számolt be a projekt állásáról és meglehetősen bizakodva azt mondta, hogy minden a legjobb után halad afelé, hogy elkezdhessék a forgatást.

A nagy kérdés csak az volt, hogy ezt a filmet a korábbi szereplőkkel képzelik-e el. Gordon erre nemleges választ adott, mondván, hogy egy teljesen új franchise-ban gondolkodik, amiben minden eredeti lenne, a karakterek is. És persze filmes oldalról is mind a rendező, mind pedig a stáb tagjai újonnan érkezne.

És hogy miért van szükség a rebootra? Mert annak idején sokan hitték azt, hogy a Narnia-sorozat nagyot fog szólni, azonban a jól fogadott első rész után valamiért teljesen elhalt. Míg a 2005-ös, 180 millió dollárba kerülő első epizód hazájában 292 millió dollárig jutott el, addig a 225 milliós költségvetésű folytatás bombameglepetésre csak 142 millióig, majd pedig a gyártóváltás után a 155 millióból készített harmadik rész 104 millióval bukott meg. A nemzetközi bevételek azonban nem estek ilyen drámai módon, hiszen a 453 milliót termelő nyitó rész után a két folytatás 278 és 311 millió dollár jegybevételt hozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Boresz #4
    Nem lenne egyszerűbb ott hálivúdban,hogy az egységsugarú forgatókönyvírók egyből egy rebootot írjanak, ahelyett hogy 2 szart csinálnak 1 helyett?
  • gombabácsi #3
    a megadott költségekbe a marketinget is bele szokták számolni
  • kalapos01 #2
    nem, kettő bukott, csak nem tudod értelmezni a számokat, mert azt hiszed, hogy 1) a filmre csak a forgatási koltseget koltik (a belfoldi es nemzetkozi marketing siman +100M), 2) a bevetelt a studio kapja (amerikabol a felet kapja, kulfoldrol annyit sem), 3) az a siker, ha egy film tobb penzt hoz, mint a koltsegvetese (reg rossz lenne, ha 4-5 eves befektetesre par szazalek haszon jutna. akkor mar egyszerubb biztos ertekpapirokba fektetni a penzt)
  • gombabácsi #1
    tehát mindhárom rész nagy anyagi siker lett...