Szekeres Viktor

Továbbra is sikeres a Saul fia Amerikában

A Saul fia iránt nem csökken az érdeklődés Amerikában.

A Saul fia három hét alatt 162 574 dollár bevételt termelt Amerikában a kinti moziknak és a forgalmazónak. Miután a nyitóhétvégéjén 3 moziban 37 930 dollárt hozott és a 37. helyet szerezte meg a kinti hétvégi toplistán, a folytatás 34 060 dollárral (4 mozi) a 38. lett, a harmadik hétvégén pedig a magyar film a 32. helyre lépett előre 36 801 dolláros bevétellel, továbbra is négy moziban. Mint látható az adatokból, az érdeklődés viszonylag állandó az alkotás iránt.

Mint ahogy korábban is írtuk, a 9 Oscar-elődöntős idegen nyelvű film közül a Saul fián kívül eddig hármat mutattak be Amerikában: a német Hazugságok labirintusa 3 moziban 22 ezer dollárt hozott nyitóhétvégéje során, a francia Mustang 3 moziban 20 ezret, míg a jordán Theeb 3 moziban 9 ezret - Nemes Jeles László filmje ezeknél jobban teljesített első nekifutásra. Viszont igazán érdekes azt lesz látni, hogy a folytatásban hogyan alakul a bevétel, hiszen a fent említett premierek közül a francia 5 hét alatt 115 ezer dollárig jutott (végig 3 moziban), a jordán hét hét alatt 152 ezerig (22 moziban is adták már), míg a német 12 hét alatt 748 ezerig (72 mozi a rekordja).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #12
    Igaz, hogy nagyon nem rohanok moziba magyar filmre, szóval nem is szoktam nagyon szétnézni imdbn sem ezügyben.
  • UUUU #11
    Nézzél akkor jól körbe.
    Teljesen általános, hogy a filmek a saját országokban fel vannak pontozva, mivel sokkal kevesebb külföldi nézi meg őket.
    Ez nem csak Magyarországra jellemző, hanem más országokra is általában.
    Nézd meg a borzadály Jancsó filmeket, mint például a Csillagosok, Katonák
    Imdb 7.8

    Liza, a rókatündér
    7.9

    Argó 2
    7.5

    Kántor sorozat
    8.1 :)

    De hogy legyen ugyanerről a népcsoportról
    Jób lázadása
    7.5

    Amúgya fizetett liberális média agymosása ez a Saul Fia sikeresség.

    Még szerencse, hogy magyarországon záporoznak a 7.5 pont feletti múvik.
    Ja, nem.
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2016.01.07. 02:33:33
  • Ragnaar #10
    Véleményt igazából nyilván akkor tudok majd mondani, ha sikerült megnézni. Látatlanban maradok optimista.
  • Paddy #9
    4053 szavazat alapján 7.9 Ebből szerintem semmilyen következtetést ne vonjunk le, maximum annyit, hogy hány facebook ismerőse van a rendezőnek és a stábnak, akkor ki is jön az előbbi szám.:D
    A film a különböző bizottságok szemében siker, de a közönség szemében nem az. Sándor páter embereit úgy kellett belapátolni a filmre, hogy nagy nehezen összejöjjön egy 60 ezres nézőszám.
  • Ragnaar #8
    imdb-n 7.9-en van magyar film esetében ez nem túl gyakori.
  • kokenybt #7
    Akkor még egyszer leírom ,hogy nem csak a középkorú ausztrál néninek nem tetszik aki mellesleg filmkritikus!
  • kalapos01 #6
    Ó, ha egy középkorú ausztrál néni, aki imádta a San Andreast, végig sem nézte, akkor a film szar. Hát, igen, ki mire ad. (Hadd lőjem le a poént: a világon semmit sem jelent az, ha XY-nak nem tetszik, mert nyilván több ezer, tízezer, százezer embernek nem fog tetszeni. Sokkal, sokkal többnek meg igen.) De azért valahol poén, hogy valaki képes ilyeneket linkelni.

    Most komolyan, ha ennyire törekszel, linkelj értelmes, negatív kritikákat, van belőlük. Ne azt, hogy egy néni nem nézte végig a filmet és nem tudja, hogy milyen.
  • Tetsuo #5
    Ne éld bele magad, ez a film sz@r.
    SHE’S been reviewing films for more than three decades, so it’s hard to believe there’s been only one movie that Margaret Pomeranz disliked enough to walk out of. The flick was Hungarian drama Son of Saul, which premiered at the Cannes Film Festival earlier this year and picked up the prestigious Grand Prix. But for Pomeranz, it didn’t impress.
  • gombabácsi #4
    én meg kíváncsi vagyok a filmre, remélem jó és igaz film.
    de ha ez megnyugtat, a szélsőlibcsikről ugyanaz a rossz véleményem van mint a nácikról :)
  • ElNano #3
    Hiába nyomjátok ezt a hamis propagandát, úgyis csak azt éritek el, hogy egyre kevesebbeket érdekel ez a szarrá csépelt dolog, sőt, egyre többen lesznek, akik már csak azért sem nézik meg az ilyen témájú filmeket. Teszem hozzá: nagyon helyesen. Ingyen sem nézném meg. Kit érdekel ez az egész, közünk nincs hozzá, nem mozgat semmilyen szinten, ismerjük a propaganda célját, az nem szimpatikus, nem tudunk és nem akarunk és nem fogunk vele azonosulni a százmilliomodik ilyen film után sem. Illetve ha megnézem a II. VH előtti Németországot, akkor sokkal inkább a németeket fogom sajnálni és sokkal inkább néznék meg arról egy vagy több filmet. Ennyit erről, lehet tovább próbálkozni, de ennek már annyi. :)