Szekeres Viktor

Az év végén érkezett meg az év legsikeresebb komédiája?

Ha komédia, akkor csakis Will Ferrell jöhet szóba.

Idén nem nagyon került mozikba olyan komédia, mely igazán nagyot durrantott volna bevétel tekintetében. Ha eltekintünk a vicces animációktól, és a San Andreast, illetve a Tökéletes hang 2-t nem komédiának vesszük (annak is lehet), valamint a Mentőexpedíció esetében sem tartunk a Golden Globe-os ítészekkel, akkor azt kell megállapítanunk, hogy Amerikában legjobban Keményítőkúra (Get Hard), illetve a Ted 2 kezdett a vicces filmek közül - 33,8, illetve 33,5 millió dolláros nyitóhétvégével, míg a harmadik a Kész katasztrófa (Trainwreck) volt 30 millióval. Az első helyen tehát Will Ferrell egyik idei komédiája állt sokáig, azonban Amerikában karácsonykor megérkezett az idei második Will Ferrell-komédia - és tarolt.

A karácsony napján bemutatott Megjött apuci! (Daddy's Home) című vígjátékban Ferrell partnere Mark Wahlberg, a nézők pedig örömmel fizettek be a filmre, mely 15 millió dollárt termelt nyitónapján, lepipálva ezzel a 13 millió körül kezdő Get Hardot és Ted 2-t. Márpedig ezzel a kezdéssel a filmnek abszolút jó esélye van arra, hogy elérje a 100 millió dolláros bevételi határt, ami a fent nevezett két filmnek nem jött össze, azonban a Kész katasztrófának, mely sokkal jobban bejött a nézőknek, igen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #6
    Az other guys elég jó, de az sem Ferrelnek köszönhető. Azon filmjei, amiben ő a főhős és nincs mellette azonos rangú szereplő, az mind xar. Kivéve a Taplógáz, az bejött.
  • zetortraktor #5
    egyébként tényleg marhaság, hogy nincs jó filmje. itthon az old school (sulihuligánok) és a night at the roxbury (diszkópatkányok) abszolút kedvenc, kisebb szerepben az austin powers és a zoolander is, de persze nem jöhetnek be mindenkinek. az újabbak közül a kommersz arcoknak azért az other guys ( pancser police) sokaknak bejött, az anchorman (ron burgundy legendája) pedig rétegfilm, de kőkemény kult.
  • zetortraktor #4
    hány filmjét láttad? ha az összeset, akkor kitartó vagy, gratulálok.
  • Kaslerka #3
    Maximálisan egyetértek. Ennek az embernek nincs jó filmje...
  • Zombee #2
    Van, de egyikben sem ő a főszereplő. Jay és Néma Bob visszavág, Sulihuligánok elég jó filmek. És viccesek, míg a Taplógáz nekem szenvedés volt, első és utolsó főszereplős Will Ferrell filmem. :)
  • Dewri #1
    Van egyáltalán olyan film, ami jó ezzel a fickóval? Mert szerintem minden filmje szar, pedig én szeretem a vígjátékokat...