Szekeres Viktor

Jól kezdett a Saul fia Amerikában

Az idegennyelvű Oscarra esélyes filmek közül a magyar kezdett a legjobb bevétellel.

A Saul fiát pénteken mutatták be Amerikában, s a 3 moziban bemutatott film a 37. helyen debütált 38 ezer dollár bevétellel, 12 643 dolláros vászonátlaggal. Először mindezt egy nem túl erős kezdésként akartuk interpretálni, azonban megnézve a múltbéli premiereket, kiderült, hogy nem az amerikai limitált bemutatókkal érdemes összevetni. Hiszen míg a belföldi, Oscar-gyanús filmek 30-60-90 ezer dolláros vászonátlaggal kezdenek, addig ez a külföldiekre nem igaz.

Idén a 9 Oscar-elődöntős idegen nyelvű film közül eddig hármat mutattak be Amerikában: a német Hazugságok labirintusa 3 moziban 22 ezer dollárt hozott, a francia Mustang 3 moziban 20 ezret, míg a jordán Theeb 3 moziban 9 ezret - látszik tehát, hogy a Saul fia mindegyiknél sokkal erősebben kezdett. Mint ahogy az is látszik, hogy a tavalyi hazai topfilmnél, a Fehér istennél is erősebb, hiszen az márciusban 2 moziban 16 ezer dollárral debütált.

Persze a Saul fia kapcsán érdekes lesz látni, hogy a folytatásban hogyan alakul a bevétele, hiszen a fent említett premierek közül a francia 5 hét alatt 115 ezer dollárig jutott (végig 3 moziban), a jordán hét hét alatt 152 ezerig (22 moziban is adták már), míg a német 12 hét alatt 748 ezerig (72 mozi a rekordja).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Ezt még "olyan" oldalakra sem rakják fel. ;-)
  • Paddy #1
    Mikor lehet letölteni "olyan" oldalakról?