Szekeres Viktor
Új előzeteseket kapott az X-akták rebootja
Nagy erőkkel folyik a Fox X-aktás kampánya.
Láttad az X-aktákat?
Már eddig is is elég sok előzetest kapott az X-akták című amerikai természetfölötti krimisorozat újraindítása, azonban a Fox nagyon ügyel arra, hogy még véletlenül se spoilerezzen el belőle sok mindent. Mindez a januárban bemutatásra kerülő hat részes új szezon legújabb promóciós videóira is igaz, ember legyen a talpán, aki a hangulaton kívül komolyabb információkat el tud csípni a lenti előzetesekből.
Mint ismeretes, a 6 epizódra nemcsak Chris Carter, a sorozat készítője tért vissza a két főszereplő, David Duchovny és Gillian Anderson mellett, hanem több olyan író is, akik a sorozat eredeti stábjában dolgozott. Az új szezont úgy osztották fel egymás között az írók, hogy az átíveléssel operáló első és hatodik részt a készítő, Chris Carter jegyezte, míg a többi négy epizódot a maradék négy író - ezek a részek egy-egy epizodikus történetet fog feldolgozni, ahogy azt az eredeti széria részei is tették.