SG.hu·

Új hírek az Avatar következő három részéről

Új hírek az Avatar következõ három részérõl
James Cameron még mindig az Avatar 2, 3 és 4 szkriptjeit tökéletesíti.

Még mindig csak meglehetősen szaggatottan hallunk információkat az új Avatar-epizódokról, ezért mindig hírértéket képvisel, ha valaki megnyilvánul a tervezett filmekkel kapcsolatban. Főleg úgy, hogy a mostani megnyilvánulást a rendező, James Cameron követte el, aki az Entertainment Weeklynek beszélt az Avatar-franchise jövőjéről, melynek a következő epizódja a tervek szerint 2017-ben kerülne bemutatásra a mozikban.

A rendező elmondta, hogy jelenleg az elkészült három forgatókönyvet futja át ismét és látja el írói számára jegyzetekkel, de már csak finomhangolásról van szó. Ezzel párhuzamosan pedig a látványtervezés is folyik, mely ugyancsak elég előre haladott állapotban van, hiszen a szakemberek már másfél éve dolgoznak a filmek és a karakterek kinézetén. Cameron azt is elmondta, hogy tudja, hogy hatalmasak az elvárások a filmek kapcsán (hmm, lehet, hogy kissé túlértékeli az Avatar fogadtatását, vagy csak abból indul ki, hogy mennyien látták), ezért folyamatosan próbál saját maga számára kihívásokat támasztani a kreatív folyamat közepette.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62015. 12. 14.. 15:17||#6
Baxus, Cameronnak lejárt a könyvtárjegye?!

Az a gáz, hogy az alapvető konfliktus le lett zárva az első részben. Olyat lehetne kitalálni, hogy a hupikék törpikék még sem olyan jók, meg van rossz frakciójuk, de az eléggé elletétes lenne az első rész szellemiségével.
© kipeti2015. 12. 13.. 16:57||#5
Sztori? mikor volt utoljára egy filmben eredeti sztori?
© Macropus Rufus2015. 12. 13.. 11:42||#4
azért az Avatar első része nem volt valami nagy durranás. Látványban ott volt, de a sztori felejthető. Ezért nem értem, hogy mi a fenéért húzódik már több éve a 2. 3. rész. Ha 2017-ben jelenik meg a következő rész akkor írd és mond 8 év alatt forgatják le a következő 2 részt... Azért ez egy ilyen filmnél eléggé vitzesnek számít.
© Dewri2015. 12. 13.. 08:35||#3
Annyiban túlértékelt, hogy gyakorlatilag egy az egyben a Farkasokkal táncoló (1990-es Kevin Costner film) történetét másolja le... De ehhez teremtett egy teljesen új világot, lényeket és nyelvet, ami azért már valami.
© Axlkenobi2015. 12. 13.. 02:49||#2
Ha összeállítanánk minden idők 10 legtúlértékeltebb filmjének a listáját, az Avatár előkelő helyet kaphatna rajta. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően én tökre csípem ezt a filmet, meg James Cameron munkásságát.
© Cefet2015. 12. 12.. 23:47||#1
Túlértékeli az Avatar fogadtatását? Ha ezt viccnek szántad, nem jött át...