SG.hu·

Megvan, ki írja a Hangya 2-t

Megvan, ki írja a Hangya 2-t
A Marvel Studios kiválasztotta a Hangya folytatásának íróit.

A Deadline értesülései szerint Andrew Barrer és Gabriel Ferrari, a nemrég a Transformers írószobájában, a robotos film univerzumán dolgozó írókra bízta a Hangya (Ant-Man) második részének megírását. Persze a döntés nem meglepő, hiszen már az első rész szkriptjének átírásán is dolgoztak, s most az Ant-Man and The Wasp teljesen az ő munkájuk lesz - ás a főszereplőé, Paul Ruddé, aki kiharcolta, hogy rész vehessen a sztori alakításában. Az értesülés arról is szól, hogy a filmet Adam McKay rendezheti, aki az első részt írta Edgar Wright távozása után. A folytatás történetéről az is kiderült, hogy nem heist film lesz, hanem egy új műfajba kóstolnak majd bele a készítők, azt azonban egyelőre még nem kötötték a közönség orrára, hogy melyikbe.

A második részre nemcsak Paul Rudd fog visszatérni Scott Langként, hanem Evangeline Lily is Hope Van Dyne-ként. A Hangya 2 premierjére 2018. július hatodikán fog sor kerülni. A második Hangya-film elkészítése nem meglepetés, ugyanis az Amerika kapitánynál és Thornál is jóval kevésbé ismert szuperhős kalandjai Amerikában nagyjából akkora bevételt hoztak, mint az említettek első mozis kalandjai, s nemzetközileg is nagyjából félúton helyezkedett el közöttük siker tekintetében. Ez számszerűen egyébként annyit tesz, hogy a Hangya hazájában jelenleg 178,5 millió dollárt termelt, Amerikán kívül pedig 231 millió

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2015. 12. 12.. 12:49||#7
ezek szerint te nem nézed meg, amit fikázol, ugye? csak okoskodsz látatlanban. eddig is sejtettem, de most meg is erősítettél benne...
© Ragnaar2015. 12. 11.. 15:57||#6
Az az igazi bölcsesség, ha nem nézel filmet, mert 10 másik nem volt jó. Akkor valószínűleg a következő 10 se lesz az.
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.12.11. 15:57:47
© Ragnaar2015. 12. 11.. 15:56||#5
A hangya is simán illik a 7-8/10 es kategóriába mint a szuperhősös filmek 90 százaléka.
© Zombee2015. 12. 11.. 13:01||#4
Köszönjük, Emese!
© zetortraktor2015. 12. 11.. 08:32||#3
Ez a különbség a zombik és az értelmes emberek között. Te nézed az izzadságszagú szarokat, Etinger nézi az ellaposodó filmeket. Én meg megnézem ezt most. Sosem értettem, hogy mi abban a logika, hogy az ember gagyi filmeket néz, és még reklámozza is.
© Ender Wiggin2015. 12. 10.. 22:06||#2
Hát ez az. Az összes szuperhős-film, amit a Marvel csinál unalmas, izzadtságszagú szar, de ez nem volt rossz. Jót tett neki, hogy nem a szokásos kaptafa írókkal íratták. És elve ezeket a képtelenségeket csak ilyen komolytalan formában kellene feldolgozni. Rudd a király.
© Etinger2015. 12. 10.. 20:11||#1
Egyik kedvenc Marvel filmem lett, pedig sztem kezdtek ellaposodni ezek a filmek.