Szekeres Viktor

Új írókat kap a Transformers 5

Hirtelen nagyon kapós lett Akiva Goldsman.

Pár hónapja már volt arról szó, hogy a Paramount stúdió egy írószobát hozott létre abból a célból, hogy megalkosson egy Transformers-univerzumot. Ennek az írószobának Akiva Goldsman volt a vezetője, s olyan tagjai voltak, mint Robert Kirkman, a The Walking Dead-képregény megalkotója, Jeff Pinkner, a Fringe és a Lost című tévésorozatok írója, Zak Penn, aki több Marveles képregényfilmet is jegyzett, illetve Steven S. DeKnight, aki ugyancsak a tévés világból érkezett, s olyan szériák vezető írója volt, mint a Spartacus vagy a Daredevil.

A tervek szerint az együttműködés gyümölcseként megszült sztorit a Transformers 5-höz Akiva Goldsman öntötte volna forgatókönyves formátumban, azonban a Paramount úgy döntött, hogy ezt a feladatot másra bízza, ugyanis az Oscar-díjas írót két további franchise írószobájának vezetésével bízta meg - egyrészt a G.I Joe-éval, másrészt a Micronauts-filmével. A lépésnek köszönhetően a Transformers ötödik részes forgatókönyvének megírása Art Marcumra, Matt Hollowayre és Ken Nolanre hárult - előbbi kettő korábban a Vasemberen dolgozott, utóbbi pedig például a Sólyom végveszélyben című Ridley Scott-filmen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Egy másik minőségéből nem következik automatikusan az, hogy az új is szörnyű lesz. Bár amíg Bay a főnök, nincs sok esély egy hamisítatlan Transformers filmre a régi rajzfilm, képregény, játék stílusában.
  • zetortraktor #2
    Ööö, ezt most magadtól kérdezed? Minek erőlteted, ha ennyire nem tetszik? Pont az ilyen zombik miatt erőltetik, akik gépiesen minden szart megnéznek. Mert amíg siker, addig a világ legnagyobb ostobasága a kérdés. Minek erőltetik a munkát azok, akik dolgoznak? Mi értelme van bármit is erőltetni azon kívül, hogy pénzt hoz? (Ami egyenlő azzal, hogy milliókat szórakoztat, ugyanis vannak, akik fizetnek azért, hogy megnézzék és jól érezzék magukat közben.)
  • kutyak #1
    Miért kell még ezt a marhaságot erőltetni? (Mármint a pénzen kívűl). A dínós is annyira szörnyű volt, hogy még letölteni is pocséklás volt, nemhogy moziban fizetni érte. Ötlettelen fullgagyi katyvasz.