SG.hu·

Megvan, mikor érkezik a 6 milliárd dolláros ember

Megvan, mikor érkezik a 6 milliárd dolláros ember
Argentin filmes készítheti el a Hatmilliárd dolláros ember mozifilmes változatát.

A TWC-Dimension bejelentette, hogy a Mark Wahlberg főszereplésével forgatni tervezett The Six Billion Dollar Man című akciófilm 2017. december 22-én kerül bemutatásra az amerikai mozikban, valamint azt is, hogy a forgatás megkezdésének dátuma 2016. szeptembere lesz. Nagyszerű hír, hogy miután korábban kiderült, hogy a forgatókönyvet Damián Szifron fogja írni, most a stúdió azt is megerősítette, hogy a filmesre a rendezést is rábízták.

Mindez pedig természetesen azért nagyon biztató, mert az elmúlt évek egyik legjobb filmje egyértelműen az Eszeveszett mesék (Relatos Salvajes / Wild Tales) volt. Az argentin komédia nem csak hatalmas sikerben bizonyult, hiszen világszinten 26,5 millió dolláros bevételt produkált, hanem kritikai elismeréseket is kapott bőven, többek között a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra is jelölték.

Az akcióscifiként és kémthrillerként is működő tévésorozatos-, illetve könyvadaptáció egy katonáról szól, aki egy titkos kormányzati programba kerülve szenved kis híján halálos kimenetelű balesetet, hogy aztán a modern technológia segítségével szupererővel felruházva hozzák őt vissza az életbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2015. 11. 07.. 18:47||#2
Nos, de igen, kb 1 idoben a 6 MILLION Dollar man-nel. A cime: The Bionic woman

http://www.imdb.com/title/tt0073965/

http://www.imdb.com/title/tt0071054/

Gondolom az inflacio miatt lesz ez a film mar milliarddal, vegtere is 6 millio ma mar apropenz 😛😄
© Jawarider2015. 11. 04.. 16:05||#1
Skacok, nem volt ebből anno csajos sorozat is ?