Szekeres Viktor

Adam Sandler egyszemélyben menti meg a Sonyt a csődtől

Három Adam Sandler-film vezeti a Sony idei toplistáját - péntekig.

Miközben a Universal Pictures hihetetlen bevételeket produkál filmjeivel idén, addig a Sony Pictures nem nagyon lehet büszke 2015-ös teljesítményére - legalábbis a Spectre amerikai premierjéig ez mindenképpen elmondható a stúdióra. Ugyanis, ha megnézzük a Sony idei legsikeresebb filmjeit, akkor azt láthatjuk, hogy az első három helyen három Adam Sandler-produkció áll, ráadásul három olyan film, melyben részt vett Kevin James - vagy élőben, vagy pedig hangja segítségével.

Az idei legsikeresebb Sony-film a Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó (Hotel Transylvania 2), mely Amerikában a viszonylag sikeres elődjénél is jobban teljesít, jelenleg 148 millió dollárnál jár, és még bőven nőni fog a bevétele. A második helyet a nagy bukásnak számító Pixel (Pixels) foglalja el, mely Amerikában a csalódást okozó szereplés és a negatív kritikák ellenére is eljutott 79 millió dollárig, más kérdés, hogy ezzel sem megy sokra a stúdió. Míg a harmadik a Sony házi toplistáján jelenleg A pláza ásza Vegasban (Paul Blart: Mall Cop 2), mely hazájában összesen 71 millió dollár bevételt szedett össze.

A Sony a stúdiók idei toplistáján 650 milliós bevételével jelenleg az ötödik helyen áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #4
    Ő írta (egy forgatókönyv íróval), ő a producer, ő a főszereplő hangja ... mi kell még ahhoz, hogy az ő filmje legyen?
    Utoljára szerkesztette: grobs, 2015.11.03. 10:52:18
  • zetortraktor #3
    Az halálmindegy, hogy ki a hang. Sandler-film, mert Sandler írta és ő a producer. MOndjuk a nevét is kiemelik a reklámanyagokban.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2015.11.03. 10:21:23
  • hungi #2
    ...pláne ahol szinkronizálják is a filmeket...
  • Wittgen #1
    Azért animációs filmet nem neveznék Sandler-filmnek, nem azért mennek el rá, mert ő a szinkronja az egyik szereplőnek.