SG.hu·
Libabőr - Jumanji 2?
Csűrhetjük, csavarhatjuk, de a Libabőr olyan, mintha a Jumanji rebootja lenne. Ami persze egyáltalán nem negatívum. Sőt! Kár, hogy nem vagyunk 10-20 évvel fiatalabbak.
Hogy tetszett a Libab?r?
Felesleges azzal kezdeni a kritikát, hogy él egy R.L. Stine nevű író, akinek van egy Libabőr című gyerekeknek szánt kvázi horror-könyvsorozata, hiszen a Libabőr, mármint a film, pár kikacsintás megértésétől eltekintve nem követeli meg, hogy tisztában legyünk azzal, hogy irodalmi alapokon nyugszik. Bőven elég annyit tudni a jegyvásárlás előtt, hogy adott egy új városba költöző csonka család (anya és tinédzser fia), valamint egy rejtélyes szomszéd, akiről a film első csavarjaként kiderül, hogy író (egy bizonyos R.L. Stine, jé!), s ingatlanjából furcsa és nyugtalanító hangok szűrődnek ki.
Lehetne persze titokzatoskodni a hangok eredetéről, de felesleges, még akkor is, ha nagyjából a játékidő felénél derül ki a gyanútlan néző számára, hogy mi is a dörgés. Ugyanis a Libabőr kampánya, az előzetesek és a plakátok (nagyon helyesen és hatékonyan) mind azt az információt akarták a potenciális néző tudomására hozni, hogy ebben a filmben mindenféle szörnyek és válogatott rémségek fogják pár gyerekre (és Jack Blackre) a frászt hozni. Persze csak módjával, hiszen valójában, miképp a könyvek esetében is, a célcsoport átlagéletkora igen alacsony. Na, nem 5-8 éves, de harmadik osztálytól fölfele, egészen a nyolcadikig bezárólag rettenetesen élvezetes lehet a film. Amolyan új Jumanji.
És ennyit bőven elég is tudni a Libabőrről, hiszen azt fogja érdekelni, akinek tetszett a Jumanji koncepciója (melyben egy rejtélyes társasjátékból "jönnek ki" állatok és más lények a játékosok lépéseinek folytán, hogy aztán elszabaduljanak a városban), illetve aki olyan korban van most, hogy egy Jumanji már/még le tudja kötni. A Libabőr tényleg se nem több, se nem kevesebb a Jumanjinál, a különbség csak annyi, hogy itt nem afrikai élőlényekre kell számítanunk, hanem mindenféle fantázialényekre, hatalmas jetiktől kezdve, hasbeszélő bábúkon át pszichopata kerti törpe-kommandóig. És persze sok-sok rombolásra és menekülésre.
A Libabőr klasszikus gyerekfilm, bár olyan, amit felnőtt fejjel is lehet élvezni, igaz szuperlatívuszokban sosem fogunk beszélni róla. A maga módján visszafogottan ugyan, de helyenként ijesztő és félelmetes, azonban benne nem esik senkinek sem bántódása, nem élet-halál harcról szól. A film pusztán egy tempós és humoros hullámvasút, melyben a főhősök egyik kalandtól a másikig csapódnak. És ezt érdemes szó szerint érteni, mert a készítők felírhatták Stine könyveiben szereplő lények nevét egy táblára, hogy aztán párat kiválasszanak, hogy a karakterek szép sorban mindegyikkel egy-egy öt perces kalamajkába keveredjenek, afféle miniepizódokból álló websorozatos fílinget kölcsönözve a filmnek, amelyben természetesen nem kell holmi karakterfejlődést, vagy más átívelést keresni.
A Libabőr teljesen korrekt alkotás lett, jópofa és aranyos, egy bizonyos korosztálynak nagyon kellemes néznivaló lesz, de aki túl fiatal vagy idős hozzá, annak inkább csak közömbös élményt fog nyújtani, nem többet, mint a Jumanji újranézése. Ettől függetlenül ajánlható, hiszen nagyon nehéz mellélőni vele, ami mindenképp pozitívum.
Lehetne persze titokzatoskodni a hangok eredetéről, de felesleges, még akkor is, ha nagyjából a játékidő felénél derül ki a gyanútlan néző számára, hogy mi is a dörgés. Ugyanis a Libabőr kampánya, az előzetesek és a plakátok (nagyon helyesen és hatékonyan) mind azt az információt akarták a potenciális néző tudomására hozni, hogy ebben a filmben mindenféle szörnyek és válogatott rémségek fogják pár gyerekre (és Jack Blackre) a frászt hozni. Persze csak módjával, hiszen valójában, miképp a könyvek esetében is, a célcsoport átlagéletkora igen alacsony. Na, nem 5-8 éves, de harmadik osztálytól fölfele, egészen a nyolcadikig bezárólag rettenetesen élvezetes lehet a film. Amolyan új Jumanji.
És ennyit bőven elég is tudni a Libabőrről, hiszen azt fogja érdekelni, akinek tetszett a Jumanji koncepciója (melyben egy rejtélyes társasjátékból "jönnek ki" állatok és más lények a játékosok lépéseinek folytán, hogy aztán elszabaduljanak a városban), illetve aki olyan korban van most, hogy egy Jumanji már/még le tudja kötni. A Libabőr tényleg se nem több, se nem kevesebb a Jumanjinál, a különbség csak annyi, hogy itt nem afrikai élőlényekre kell számítanunk, hanem mindenféle fantázialényekre, hatalmas jetiktől kezdve, hasbeszélő bábúkon át pszichopata kerti törpe-kommandóig. És persze sok-sok rombolásra és menekülésre.
A Libabőr klasszikus gyerekfilm, bár olyan, amit felnőtt fejjel is lehet élvezni, igaz szuperlatívuszokban sosem fogunk beszélni róla. A maga módján visszafogottan ugyan, de helyenként ijesztő és félelmetes, azonban benne nem esik senkinek sem bántódása, nem élet-halál harcról szól. A film pusztán egy tempós és humoros hullámvasút, melyben a főhősök egyik kalandtól a másikig csapódnak. És ezt érdemes szó szerint érteni, mert a készítők felírhatták Stine könyveiben szereplő lények nevét egy táblára, hogy aztán párat kiválasszanak, hogy a karakterek szép sorban mindegyikkel egy-egy öt perces kalamajkába keveredjenek, afféle miniepizódokból álló websorozatos fílinget kölcsönözve a filmnek, amelyben természetesen nem kell holmi karakterfejlődést, vagy más átívelést keresni.
A Libabőr teljesen korrekt alkotás lett, jópofa és aranyos, egy bizonyos korosztálynak nagyon kellemes néznivaló lesz, de aki túl fiatal vagy idős hozzá, annak inkább csak közömbös élményt fog nyújtani, nem többet, mint a Jumanji újranézése. Ettől függetlenül ajánlható, hiszen nagyon nehéz mellélőni vele, ami mindenképp pozitívum.
|
Libabőr (Goosebumps)
színes, magyarul beszélő, amerikai ifjúsági fantáziafilm, 103 perc, 2015 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Rob Letterman forgatókönyvíró: Darren Lemke operatőr: Javier Aguirresarobe zene: Danny Elfman producer: Deborah Forte, Neal H. Moritz szereplők: Jack Black (R.L. Stine) Dylan Minnette (Zach) Odeya Rush (Hannah) Ryan Lee (Csíra) Amy Ryan (Gale) Jillian Bell (Lorraine) |
