Szekeres Viktor

Újabb két fim lendült át itthon a 200 ezer nézőn

Rettenetesen jó éve van a hazai mozifilm-forgalmazóknak.

Dúskálnak a bevételben a hazai filmforgalmazók, hiszen egész évben folyamatosan akadnak sikerfilmek, és akkor az új Star Wars vagy Az éhezők viadala 4 még nem is került bemutatásra. Mindezt remekül példázza az, hogy az elmúlt napokban újabb két film lendült át a bűvösnek mondható 200 ezer nézős határon, ami itthon már egy felső kategóriás blockbuster zónát jelent.

Az egyik film természetesen a Mentőexpedíció volt, mely remek kezdés után csak visszafogott csökkenéseket produkál, így nem meglepő, hogy négy héttel a premierje után is 24 407 néző látta hétvégén, ami a toplista harmadik helyét jelentette Ridley Scott filmjének, no meg azt, hogy 25 nap alatt 242 837 jegyet adtak el rá. A hétvégi legnézettebb film, a Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó három hete került bemutatásra, de még mindig a listák élén van és a hét elején kipipálhatta a kétszázezredik nézőt, hiszen a hétvégét 195 612-vel zárta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!