SG.hu·
Bíborhegy - Nem rémes, de nem is rémisztő
Guillermo Del Toro kísértettörténete gyönyörű lett. A gond csak az, hogy maga a film összességében több sebből is vérzik.
Hogy tetszett a Bíborhegy?
A horror ismét csak halódik a mozikban, de ez főként némely ágára igaz a műfajnak. Példának okáért a klasszikus, kísértetházas történetek, melyekből régebben oly sok készült, kezdenek eltünedezni Hollywood étlapjáról, csak modern Poltergeistokat kapunk, illetve a skatulyából félig kilógó, angol gyártású A fekete ruhás nőket. Pedig annak idején, sőt, még az évezred elején is több, jobban-rosszabbul megvalósított darabbal találkozhattunk a moziban. Sebaj, mert itt van nekünk a Bíborhegy, mely ennek a trendnek tervezett beinteni, hogy megmutassa, igenis van kakaó a műfajban, s a közönséget is érdekli.
És ugyan ki más lett volna a legalkalmasabb a kísértethistóriás, kastélyos műfaj hollywoodi feltámasztására, mint az a Guillermo Del Toro, aki az olyan filmjeivel, mint A faun labirintusa, illetve az Ördöggerinc, már bizonyította, hogy vizuális képzelőereje határtalan, és a gótikus megközelítéshez is nagyon ért. A Bíborhegy története nem írható le egy mondatban (ami pozitívum, más kérdés, hogy eladás szempontjából negatívum, nem véletlen, hogy a marketing a külsőségekre koncentrált), de nem is érdemes túlragozni, mert akkor még a kevés felfedezni való is odavész: egy nő és egy férfi összeismerkedik New Yorkban, hogy utána egymás iránt lángoló szerelmüknek köszönhetően utóbbi angliai birtokán kössenek ki, ahol egy hatalmas ház is található, melyet lehet, hogy nem csak emberek laknak.
Bizony, a kulcsszó a szerelem, a Bíborhegyben a hangsúly sokkal inkább az érzelmeken, illetve az érzelmi hullámvasúton lesz, vagyis a romantikán és a melodrámán, minden más csak háttérként funkcionál. Ami nagyobb baj, hogy a horror helyett is inkább thriller a műfaja Del Toro darabjának. Nyilván kapunk némi vért és az olcsó ijesztgetések sem hiányoznak a repertoárból, de minden más, ami horror lenne, csak idejét múlt klisé, ráadásul némelyik láttán nem is hiszünk a szemünknek, hogy képesek még 2015-ben is ellőni. Persze egy újszülöttnek minden vicc új, aki most ismerkedik ezzel a műfajjal, annak efféle panaszra nem lesz oka, de a mexikói rendező már régi motoros, s tőle csalódás, hogy csak ennyire futja.
Hiába csodálatos és néhol szemet gyönyörködtetően gótikus a Bíborhegy, ha rettenetesen üres. Ilyen tartalommal (illetve annak hiányával) manapság tévéfilmeket szoktak készíteni, ráadásul azok egy része is magasabbrendűnek mondható, mint Del Toro mozifilmje. Ez főleg sztori és karakterek tekintetében igaz, sőt, hiába a "nagy nevek", némelyik színész munkája is bőven hagy kívánnivalót maga után, bár lehet, hogy csak a tipikus kosztümös modorosságot és lélektelenséget találja a néző unalmasnak.
Szépnek tehát szép a Bíborhegy, és ami még fontosabb, hiánypótló, de csak azért, mert hasonló filmet régen láthattunk moziban, még nem biztos, hogy érdemes megnézni. A "kötelező", vagy akárcsak az "egyszer nézős"-státuszhoz ugyanis jóval több kellett volna. Vagy egy olyan történet, ami nem csak melodrámába hajlik, vagy egy igazán ijesztő megközelítés, de csak önmagában a stílus sosem fogja überelni tartalmat, utóbbi hiányában a néző nem fog elismeréssel nyilatkozni a film egészéről. Del Toro mindenképp kalaplengetést érdemel azért, hogy legalább megpróbálta, viszont az is egyes egyedül az ő sara, hogy elbukott. Igen, vannak rendezők, akiknél már a középszer is bukással ér fel, márpedig a Bíborhegyet objektíven is nehéz közepesnél jobbnak látni. (Az pedig, hogy a film anyagi kudarc, valószínűleg ismét tetszhalotti státuszba fogja taszítani a műfajt.)
És ugyan ki más lett volna a legalkalmasabb a kísértethistóriás, kastélyos műfaj hollywoodi feltámasztására, mint az a Guillermo Del Toro, aki az olyan filmjeivel, mint A faun labirintusa, illetve az Ördöggerinc, már bizonyította, hogy vizuális képzelőereje határtalan, és a gótikus megközelítéshez is nagyon ért. A Bíborhegy története nem írható le egy mondatban (ami pozitívum, más kérdés, hogy eladás szempontjából negatívum, nem véletlen, hogy a marketing a külsőségekre koncentrált), de nem is érdemes túlragozni, mert akkor még a kevés felfedezni való is odavész: egy nő és egy férfi összeismerkedik New Yorkban, hogy utána egymás iránt lángoló szerelmüknek köszönhetően utóbbi angliai birtokán kössenek ki, ahol egy hatalmas ház is található, melyet lehet, hogy nem csak emberek laknak.
Bizony, a kulcsszó a szerelem, a Bíborhegyben a hangsúly sokkal inkább az érzelmeken, illetve az érzelmi hullámvasúton lesz, vagyis a romantikán és a melodrámán, minden más csak háttérként funkcionál. Ami nagyobb baj, hogy a horror helyett is inkább thriller a műfaja Del Toro darabjának. Nyilván kapunk némi vért és az olcsó ijesztgetések sem hiányoznak a repertoárból, de minden más, ami horror lenne, csak idejét múlt klisé, ráadásul némelyik láttán nem is hiszünk a szemünknek, hogy képesek még 2015-ben is ellőni. Persze egy újszülöttnek minden vicc új, aki most ismerkedik ezzel a műfajjal, annak efféle panaszra nem lesz oka, de a mexikói rendező már régi motoros, s tőle csalódás, hogy csak ennyire futja.
Hiába csodálatos és néhol szemet gyönyörködtetően gótikus a Bíborhegy, ha rettenetesen üres. Ilyen tartalommal (illetve annak hiányával) manapság tévéfilmeket szoktak készíteni, ráadásul azok egy része is magasabbrendűnek mondható, mint Del Toro mozifilmje. Ez főleg sztori és karakterek tekintetében igaz, sőt, hiába a "nagy nevek", némelyik színész munkája is bőven hagy kívánnivalót maga után, bár lehet, hogy csak a tipikus kosztümös modorosságot és lélektelenséget találja a néző unalmasnak.
Szépnek tehát szép a Bíborhegy, és ami még fontosabb, hiánypótló, de csak azért, mert hasonló filmet régen láthattunk moziban, még nem biztos, hogy érdemes megnézni. A "kötelező", vagy akárcsak az "egyszer nézős"-státuszhoz ugyanis jóval több kellett volna. Vagy egy olyan történet, ami nem csak melodrámába hajlik, vagy egy igazán ijesztő megközelítés, de csak önmagában a stílus sosem fogja überelni tartalmat, utóbbi hiányában a néző nem fog elismeréssel nyilatkozni a film egészéről. Del Toro mindenképp kalaplengetést érdemel azért, hogy legalább megpróbálta, viszont az is egyes egyedül az ő sara, hogy elbukott. Igen, vannak rendezők, akiknél már a középszer is bukással ér fel, márpedig a Bíborhegyet objektíven is nehéz közepesnél jobbnak látni. (Az pedig, hogy a film anyagi kudarc, valószínűleg ismét tetszhalotti státuszba fogja taszítani a műfajt.)
|
Bíborhegy (Crimson Peak)
színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 119 perc, 2015 18 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Guillermo Del Toro forgatókönyvíró: Guillermo Del Toro, Matthew Robbins zeneszerző: Fernando Velázquez operatőr: Dan Laustsen producer: Guillermo Del Toro, Callum Greene, Jon Jashni szereplők: Jessica Chastain (Lady Lucille Sharpe) Mia Wasikowska (Edith Cushing) Charlie Hunnam (Dr. Alan McMichael) Tom Hiddleston (Sir Thomas Sharpe) Burn Gorman (Holly) Jim Beaver (Carter Cushing) |
