SG.hu·

Csúnyán besült Guillermo Del Toro gyönyörű horrorfilmje

Csúnyán besült Guillermo Del Toro gyönyörû horrorfilmje
A Bíborhegy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Bár Guillermo Del Toro új filmje, a Bíborhegy (Crimson Peak) pénteken nagyjából ugyanannyi bevételt hozott, mint Steven Spielberg legújabb rendezése, a Kémek hídja (Bridge of Spies), a folytatásban azonnal kiderült, hogy melyik jön be jobban a nézőknek, illetve melyik érdekli jobban a közönséget. Ugyanis az 5,3 millió dollár körüli bevételt hozó nyitónapot követően szombatra Del Toro filmje iránt 7%-kal visszaesett az érdeklődés, míg a Spielberg-mozit 15%-kal többen nézték meg a premier másnapján, mint az elsőn.

Ennek megfelelően a filmek hétvégi bevételei is igencsak eltérnek: az egyik 15,4, a másik 12,9 millió dollárral nyitott 40, illetve 55 milliós költségvetés mellett. A Bíborhegy teljesítménye már csak azért is igen zsenge, mert a Kémek hídjával ellentétben csak erősen közepes kritikák kísérik, így jó eséllyel Amerikában még a 30 milliós összbevételt sem fogja elérni. Összehasonlításképp a legutóbbi kosztümös horror, A fekete ruhás nő 2 kevesebb pénzzel és kevésbé intenzív marketinggel is 15 millió dollárral volt képes startolni, hogy 26 milliós bevétellel zárja mozis futását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Hjanos792015. 10. 21.. 15:50||#2
Itt az a baj hogy beharangozták mint egy ütős gótikus horrort és eképpen is vártuk. Ehelyett egy kb 15 perc szellemes rész és nem horror hanem sorozatgyilkosos hülyeség.
© Ender Wiggin2015. 10. 21.. 07:00||#1
Kb. a Hellboy óta Del Toro sem váltotta be a reményeket... Ő a szakállas M. Night...