Szekeres Viktor

Megvan az Egyenesen át feldolgozásának főszereplője?

Alakulgat a Flatliners-remake.

Ellen Page lehet az Egyenesen át (Flatliners) című túlvilággal foglalkozó film feldolgozásának a főszereplője, legalábbis erről értesült a The Hollywood Reporter. A remake-kel már 2010 óta foglalkozik Hollywood, de úgy tűnik, hogy a Sony Picturesnél csak mostanra hárultak el az akadályok a projekt elől. Nem csak a színészekkel való tárgyalások miatt lehetünk optimisták, hanem azért is, mert már az is kiderült, hogy a filmet Niels Arden Oplev rendezheti meg a Forráskódot is jegyző Ben Ripley forgatókönyvéből.

A tervezett remake történetéről eddig még nem tudunk semmit hivatalosan, de feltételezhetően (valamennyire) követni fogja Joel Schumacher 1990-es filmjének sztoriját, mely 5 orvostanhallgatóról (Kiefer Sutherland, Julia Roberts, Kevin Bacon, William Baldwin, Oliver Platt) szólt, akik halálközeli élményekhez próbálják segíteni magukat, hogy meglássák, van-e valami a túlvilágon. Annak a filmnek a következő volt a szinopszisa: "Egy csoport orvostanhallgató halálközeli állapotról szeretne tapasztalatokat szerezni. Ennek érdekében egymás szívét állítják meg, majd újraélesztik. Múltjukból felvillanó képek jelennek meg, gyermekkori rémálmok, bűnök, amelyeket ők vagy ellenük követtek el. A tapasztalok egyre erősebbé válnak, a látomásaik fizikailag bántalmazzák őket, ahogy egyre mélyebben próbálják meg a halálközeli állapotot feltárni; megoldást remélve."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #2
    Egyetértek! Láttam a filmet, ütős. Kellene már valami szabályozás, hogy mondjuk 40 évnél újabb film újrafeldolgozását csak valami magas extraadóval lehet megcsinálni.
  • Ender Wiggin #1
    Neee. Mikor hagyják már abba a gyalázást?