SG.hu·

Képek az egymás ellen vonuló Vasember és Amerika kapitány új szuperhős csapatáról

Képek az egy­más el­len vonu­ló Vasember és Amerika kapitány új szuper­hõs csapatáról
Remek képek érkeztek az Amerika kapitány 3 szemben álló feleiről.

Jeremy Renner Twitterén tette közzé a lenti concept artokat, melyek a két szemben álló oldal ábrázolják az Amerika kapitány harmadik részéből. A május hatodikán bemutatásra kerülő, a Russo-testvérek által rendezett, Polgárháború alcímet viselő filmben majd minden, eddig már bemutatkozott szuperhős fel fog tűnni, még Hangya és Pókember is, "újoncként" pedig először láthatjuk Fekete Párducot. A film premierjére május hatodikán fog sor kerülni Amerikában.

Klikk ide!

Az Amerika kapitány (Captain America: Civil War) története pontosan ott folytatódik, ahol a Bosszúállók: Ultron kora befejeződött, tehát Steve Rogers vezetésével új Avengers-csapat alakul meg az emberiség védelmében. Azonban egy újabb, a Bosszúállók részvételét is érintő, járulékos veszteségekkel járó nemzetközi incidensnek köszönhetően egyre nagyobb lesz a politikai nyomás egy új rendszer bevezetésére, mely azt szabályozná, hogy mikor kerüljön bevetésre a csapat. Az új status quo végleg szétszakítja a Bosszúállókat, akik eközben egy újonnan feltűnt ellenséggel szemben kívánják megvédeni a világot.

Klikk ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zsoltee_a_bator2015. 09. 30.. 12:27||#17
Nem tudom milyen film az ultron kora, mert az elso 10 percben fel kellett adnom. Sulytalan jelenetek egy rakat szuperhossel, mindenkinek sorban kiosztogatva 1-1 cool mozdulatot tartalmazo jelenetet valami viccesnek szant vanla'jnerrel. Mindezt, mikozben valami noname, mindenfele felvezetes nelkuli agyugolyotoltelek ellenfellel hadakoznak.

Lehet, hogy kesobb osszeall, nem tudom. De ez a recept szerintem csak bizonyos kor alatt adhato el. Senki ne vegye magara. 😊
© Ragnaar2015. 09. 06.. 23:36||#16
Meg, ha jól tudom ő azért egy feljavított humaniod, azaz a fizikai képességei jóval meghaladják egy átlagemberét, sőt még egy kifejezetten erősnek számító emberét is. És ehhez jönnek ugye az említett hadászati ismeretek + az elvileg mindennek ellenálló pajzs.
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.09.06. 23:37:22
© cateran2015. 09. 03.. 19:55||#15
A te (hadaszati) ismereteid lathatoan a 0 kornyeken mozognak, igy olyan karomkodasnak tuno szavakat, mint taktika, parancsnoki kepessegek, karizmatikussag nem emlitek. Maradjunk annyiban, hogy bar nekem sem a szivem csucske, de sokkal inkabb elfogadom, mint az ijjal bohockodo Hawkeyet vagy a pisztolyos Black Widowt vagy plane az ujonc ropkodo Falcont...Ez a 3 inkabb vicc kategoria (ij es pisztoly? aham...)
© Rita792015. 09. 03.. 00:12||#14
Nem értem miért nem lehet elfelejteni ezt a nyomorék, semmi amcsi kapitányt. Nem is értem hogy húzhat kesztyűt bárki ellen, aki egyébként szuperhős (ő nem az)? Pl. a Vasemberhez a képességeik és felszereléseik tekintetében labdába se rúghat, nem egy dimenzió a két alak. Már akkor is idegesítő volt, amikor olvasgattam anno a képeregényeket, mindenhol ő osztotta az észt, mint egy fő stratéga, de nevetséges egy figura, igazi lúzer. Kár hogy ennyire erőltetik.
© Danecay2015. 08. 31.. 17:18||#13
Mindegyik szuperhős beugrik egy cameo-ra és be is töltik a 2,5 órát 😊
© Ragnaar2015. 08. 31.. 15:50||#12
Mert csak ő tud körberepülni egy szuperhightech álcázóképes hadibázist észrevétlenül, és benyilazgatni a fedélzetre is akár..
© pacalburger22015. 08. 31.. 15:22||#11
a pókot meg már felzabálta a fekete özvegy?
© BaliBoy2015. 08. 31.. 07:07||#10
Szerintem a Fantasztikus négyest még bele kellene tenni, meg az X-men-ből néhány szereplőt. Úgy lenne igazán ütős.... Vagy esetleg Micimackót. Bár az már túlságosan EPIC lenne és szét robbana a szemgolyónk a moziban ülve.
Utoljára szerkesztette: BaliBoy, 2015.08.31. 07:08:34
© Cickány902015. 08. 30.. 20:41||#9
a Hangya ott is van Sólyomszem vállán XD
© DantszEE2015. 08. 30.. 19:17||#8
Mindkettő benne lesz.