SG.hu·

Meglepetés: nem csak rossz lett, de még meg is bukott a Fantasztikus Négyes

Meglepetés: nem csak rossz lett, de még meg is bukott a Fantasztikus Négyes
Most már biztos, hogy semmi sem mentheti meg az F4-et.

Már pénteken kiderült, hogy vagy a kritikák, vagy a reklámok hatására nem fogja különösebben érdekelni az amerikai közönséget a Fantasztikus Négyes rebootja, így nem meglepetés, hogy a végleges hétvégi bevételi eredmények is ezt a vélekedést támasztották alá. Az F4 nyitóhétvégéjén mindössze 25,7 millió dollár bevételt termelt, ami rettentő gyengének számít - főleg a Marvel-filmek között, hiszen ilyen alacsonyan legutóbb a Szellemlovas második része kezdett.

A kezdés gyengeségével kapcsolatban remek perspektívát nyújt az a tény, hogy a nagy buktának számít korábbi két Fantasztikus Négyes-mozifilm 56, illetve 58 millió dolláros bemutatkozást mondhatott magának, vagyis azok esetében a reklámok még bevonzották a nézőket a mozikba, csak utána indult meg a tömeges menekülés, illetve kezdett terjedni a negatív előjelű szóbeszéd. Így egyébként még az első helyet sem szerezte meg a film, a Mission: Impossible - Titkos nemzet duplázhatott az élen 28,5 millió dolláros bevétellel.

A film nemzetközileg sem muzsikál túl jól, eddig 34 milliós bevételre tett szert, s a héten már itthon is láthatjuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2015. 08. 14.. 09:36||#6
Pedig azon is látszott az elejétől fogva.
© RAZOR272015. 08. 13.. 19:57||#5
Úgyhallottam a FOX is rátenyerelt a pánikgombra és a 2. részre félretett lóvé megy majd a deadpool 2-re
© Ragnaar2015. 08. 13.. 15:26||#4
Előfordul az ilyesmi, a Szellemlovas 2-t se úgy gyártották, hogy majd filmpluszon megacápa vs dinokroko után nézős lesz.
© Terawatt2015. 08. 13.. 00:14||#3
Már amikor megláttam a plakáton, hogy Torch-ból feketét csináltak akkor temettem... hülye is látja hogy ez így wtf
© Zombee2015. 08. 12.. 23:16||#2
Nem tudom, mire föl előlegezték meg a bizalmat, mikor már a korábbiak sem teljesítettek túl jól, pedig a 2005-ös még nem is volt rossz. A rendező ugyan hadovált drasztikus újravágásokról, ami miatt szar lett, de a Fox ezügyben úgyis tagad, már ha egyáltalán megszólal, így ezzel nem megyünk sokra.

Az az igazság, hogy ezen a béna eredetsztorin, a teljesen alkalmatlan színészgárdán és a szőke fehér lány csokibarna öccsén semmilyen más vágás sem segített volna.
© Dynamic2015. 08. 12.. 18:31||#1
Ahhoz képest, hogy tavaly már nagy mellénnyel a 2017-es 2.részről beszéltek. Hát gyanítom, az jó darabig nem lesz.