MTI

Bécsben mutatják be először az új Tom Cruise-filmet

Bécsben tartják az új Tom Cruise-film világpremierjét csütörtökön, emiatt már szerdától lezárják a belvárost.

A Mission: Impossible ötödik epizódjának számító mozit tavaly három helyszínen - Bécsben, Londonban és Marrákesben - forgatták. Az osztrák fővárosban elsősorban a Staatsoper és a belvárosban fekvő Schottenring metrómegálló szolgált a jelenetek hátteréül. A Mission: Impossible - Titkos nemzet című film díszbemutatója a Bécsi Állami Operában lesz csütörtökön. A bemutatóra csaknem ezer meghívott vendég érkezik, köztük a filmben szereplő Rebecca Ferguson és Simon Pegg, valamint a rendező, Christopher McQuarrie.

A Ringstrasse belvárosi szakaszát már szerdától lezárják a forgalom elől, ide várják a sztár rajongóit, Tom Cruise ugyanis csütörtökön délután négy órakor vörös szőnyegen sétál be az operaházba. A szervezők nagyjából kétezer rajongóra számítanak. Csütörtöktől a Ringstrasséra merőleges Kärtnerstrassét, Bécs egyik leghíresebb bevásárló- és sétálóutcáját is lezárják. Marijana Stoisits, a filmes stábok Bécsbe csábításával foglalkozó önkormányzati szervezet, a Vienna Film Commission vezetője úgy nyilatkozott, hogy a film készítőit teljesen lenyűgözte a bécsi operaház és a bécsi közgazdasági egyetem kampusza is, ez utóbbit azonban a forgatókönyv megváltoztatása miatt ki kellett húzni a forgatási helyszínek közül.


Tom Cruise kedden érkezik az osztrák fővárosba és a Ritz Carlton Hotelben száll meg. Várhatóan ellátogat majd a Bécs belvárosában található John Harris fitnessközpontba is, ahol tavaly a forgatások alatt rendszeren edzett, és benéz majd a Szent István-székesegyház közelében lévő Onyx koktélbárba is, amely szintén az egyik törzshelye volt egy éve. A történet szerint a Tom Cruise által alakított Ethan Hunt titkosügynök a Szindikátus nevű terrorszervezettel kénytelen megküzdeni, amely meg akarja semmisíteni a lehetetlen küldetések teljesítésére specializálódott csoportot.

A bécsi díszletek már a márciusban közzétett, első filmelőzetesben feltűntek: a képkockákon Tom Cruise az operaház tetején harcol, egy autó robban fel az egyik belvárosi utcán, a Schottenring metrómegállóban pedig Simon Pegg kezébe titkos csomagot nyom egy ismeretlen. A Mission: Impossible legújabb része a díszbemutató után az Egyesült Államokban július 31-én, Ausztriában és Magyarországon augusztus 6-án debütál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #2
    Kissé redundáns a "hír": https://sg.hu/cikkek/112750/a-becsi-operahazban-vetitik-eloszor-a-mission-impossible-legujabb-reszet
  • Zombee #1
    Nem csak a M:I 5. részének számít a Rogue Nation, hanem valóban az is!