SG.hu·

Megvan A galaxis őrzői második részének címe

Megvan A galaxis õrzõi második részének címe
Kiderült, hogy Amerikában miképpen fogják hívni az új A galaxis őrzőit.

Miután a Marvel Studios egyik fő embere, Kevin Feige elszólta magát, James Gunn, A galaxis őrzői, illetve A galaxis őrzői folytatásának rendezője megerősítette, hogy a hatalmas sikerű tavalyi képregény-film második epizódjának eredeti címe Guardians of the Galaxy Vol. 2. lesz, amit viszonylag kis fantáziával magyarra is le lehet fordítani. A kérdés csak az, hogy itthon egyszerűen csak egy kettes számot biggyesztenek az elnevezés mögé, vagy másképp oldják meg a címadást.

A galaxis őrzői második része a Marvel Studios három, 2017-ben bemutatásra kerülő filmjének egyike lesz, a tervek szerint május ötödikétől lesz látható, hogy aztán Pókember saját filmje, majd a Thor: Ragnarok kövesse. A történetéről és a szereposztásáról természetesen még semmit sem lehet tudni, mindössze az biztos, hogy a főszereplők (Chris Pratt, Zoe Saldana, Dave Bautista) visszatérnek, mint ahogy a két animált karakter hangját is (Vin Diesel, Bradley Cooper) ismét hallhatjuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Etinger2015. 07. 02.. 11:39||#4
Én is így gondolom, pedig az alapvetően gyengébb MARVEL alkotások is szoktak tetszeni. A baj az, hogy itt annak ellenére, hogy gyenge lett, sokan mégis az egekbe emelik, ami számomra érdekes. Szóval nem tudom, lehet velem van a gond, de szerintem közepeske.
© NEXUS62015. 07. 02.. 10:04||#3
Akkor most adnék a magyar mozifilm címkészítő kézműveseknek néhány ötletet, hogy ezt hogy magyarítsák:
Csillagközi pojácák kettő, Mosó Misi újabb kalandjai, Intergalaktikus csata - második rész, Szörnyecskék megint az űrben, A ravasz űrmosó, az agyatlan társai és rengeteg füstölgő puskacső kettő, Űrgárdisták kettő, Állati gengszterek az űrből 2....
XD
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.07.02. 10:05:20
© wraithLord2015. 06. 30.. 14:56||#2
Szerintem legyen a második rész magyar címe: "A Galaktika Őrei Kettes Térfogat".
+1
© Gab05232015. 06. 30.. 12:44||#1
Kövezzetek meg, de nekem az első rész nem jött be.
nagy volt a hájp és én is vártam, mert a trélerek alapján erősen humorosnak gondoltam, de... Szerintem gyengére sikerült.
Szóval, most erős fenntartásaim vannak a folytatással kapcsolatban. 😊