SG.hu·

A Saul fiát mindenki imádja

A Saul fiát mindenki imádja
Hiába nehéz a téma, hiába igényes a film, a Saul fia itthon is bejött a nézőknek.

Viszonylag jól, de nem kiemelkedően kezdte meg hazai mozis futását a Saul fia, mely az elmúlt évek legnagyobb magyar filmes sikerét érte el a Cannes-ban megrendezésre került filmfesztiválon. A máris Oscar-jelölésre esélyesként emlegetett alkotás tízezer néző fölött nyitóhétvégi nézettséget produkált, ami a nem kommersz filmek esetében kifejezetten jónak számít. A siker mértékére és a film nézői megítélésére azonban a premier második hétvégéjéig várni kellett.

Ekkor pedig kiderült, hogy a siker mértéke "nagy", a nézők pedig szeretik a filmet, ugyanis az a megszokott érdeklődéscsökkenés helyett rendhagyó módon még növelni is tudta debütáló nézőszámát, a második hétvégén majdnem 10%-kal többen váltottak rá jegyet. Nemes Jeles László filmjére csütörtöktől vasárnapig 11 516-an váltottak jegyet, s ezzel már 36 362 nézőnél tart az igen egyedi és valóban remekül sikerült alkotás, ami nemsokára az 50, majd akár a 100 ezer nézőn is átbucskázhat idehaza.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Paddy2015. 06. 30.. 10:43||#16
Hiába nyomja erre a filmre a "hájpot" a média, akkor is szar. Sokkal érdekesebb lenne egy film a cigányok által elkövetett öregezésekről... az is holokauszt csak épp most aktuálisabb, mint a régi.
© Serutekin2015. 06. 29.. 21:10||#15
Az a baj hogy ebben az országban rendszerváltás se volt sose. Sajnos az 50 évnél idősebb emberek agya szivacs és teljesen ki van mosva. Amíg ki nem hal ez a mélységesen buta begyöpösödött idős generáció, addig ez az ország szolgaország marad.
© steelboner2015. 06. 29.. 13:32||#11
erről az jut eszembe, hogy anno 10x éve az akkori barátnőm öcsét ki akarták rúgni a gimnáziumból mert nem volt hajlandó megnézni a schindler listáját kötelező iskolai programként... a vége az lett hogy 8 rövid fizurás egyén felvitte az igazgató 1.3-as suzuki-ját a lépcsőn az bejárat előtti teraszra és meglepő módon lekerült a téma a napirendről. de az már pofátlanság netovábbja, hogy osztálypénzból vették meg a jegyeket. azt se volt hajlandó befizetni de nem is erőltették az autós eset után 😄
© Whysper2015. 06. 29.. 11:59||#10
+1

Én meg azt nézném meg hány zs..ó hord HUGO BOSS-T !!!!!!SS ruha
Utoljára szerkesztette: Whysper, 2015.06.29. 12:00:34
© Griphons2015. 06. 29.. 11:00||#9
Egy nagyobb összegbe le merném fogadni, hogy ha ezt a filmet ugyanezzel a szereplőgárdával és stábbal, ugyanezzel a méllyenszántó mondanivalóval és forgatókönyvvel, de egy orosz gulágról forgatták volna, a kutyát nem érdekelné.
© Ragnaar2015. 06. 29.. 10:30||#8
(Ilyen témával borítékolható a siker ...)
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.06.29. 10:32:57
© tomboy0132015. 06. 29.. 07:50||#6
Nem is a film itt a lényeg, hanem hogy már megint a középpontban legyenek a "kampósorrúak".
© wwenigma2015. 06. 29.. 07:34||#5
Kicsit unalmas hogy a csapból is ez folyik.
© zetortraktor2015. 06. 29.. 06:42||#4
Te lehet, hogy az ATV-ről tájékozódsz (TAPS), de a mozis nézőszámokat a forgalmazók kiadják, azt nem kell átvenni senkitől. Nem hiszem, hogy meglepő, hogy az elmúlt évek legnagyobb magyar filmes sikere érdekel pár embert.
© steelboner2015. 06. 29.. 04:08||#2
+1