Szekeres Viktor

A kém - szerencsére nem csak egyszemélyes komédia

Manapság három színész van, akiknek a nevével biztosan sikerre lehet vinni egy filmet. Denzel Washington és Kevin Hart mellett a harmadik A kém főszereplője, Melissa McCarthy.

Hogy tetszett A kém?
  • Tetszett, jó film.
  • Közepes lett.
  • Gyengén sikerült.
  • Még nem láttam.
Melissa McCarthy döbbenetes sikersorozatot tudhat magáénak, ami még akkor is nagy szó, ha a papírforma alapján nemsokára lejár a szavatossága és a korábban ugyancsak egyszemélyes komédiagépezetként taroló Kevin James sorsára jut. McCarthy azon kevés színészek közé tartozik, akinek a nevével pusztán el lehet adni egy filmet - például Tom Cruise vagy Brad Pitt még véletlenül sem ilyen. A Koszorúslányok mellékszereplőjeként aratott sikert követően 2013-ban a Személyiségtolvaj (34,5 millió dolláros amerikai nyitóhétvége) és a Női szervek (39,1 millió dolláros amerikai nyitóhétvége), 2014-ben pedig a Tammy (21,5 millió dolláros amerikai nyitóhétvége) hozta vissza pár nap alatt a gyártási költségeit (átlagban 30 milliós büdzsével rendelkező komédiákról van szó). A kém Amerikában három nap alatt 29 millió dolláros bevételt hozott, vagyis 4-ből 4-nél tart a komika.


A film sztorija egy klasszikus, botcsinálta ügynökös történet, melyben egy nagyon profi, egykor kiváló ügynöknek indulót elemzőt első bevetésére kénytelenek küldeni, mondván az "ellenség" őt nem ismeri. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy csetlő-botlós, jó hangulatú komédiához, azonban szerencsére a készítők nem elégszenek meg pusztán ennyivel, Melissa McCarthy mellé (természetesen ő a szóban forgó ügynök) ugyanis nagyon jó színészgárdát hoztak össze, akik gondoskodnak arról, hogy A kém az egyértelmű főszereplő ellenére ne egyszemélyes komédia legyen.

Nyilván bővebb sztorija is van A kémnek, de valószínűleg még a rendező és forgatókönyvíró, Paul Feig fejében sem fordult meg, hogy amit kitalált, az annyira fordulatos vagy érdekes lenne, hiszen aki járt moziban az elmúlt tíz évben, az minden bizonnyal kitalálta, hogy milyen csavarokra lehet számítani, s talán még azt is, hogy a korábban elszórt utalások alapján miképp oldódnak meg bizonyos problémák. A kém szerencsére a klisék ellenére jól működik a színészeknek és az olykor kobraként lecsapó, valóban váratlan poénoknak köszönhetően.


A kémben megvan az a popcorn faktor, ami végre sikeressé tehet egy Melissa McCarthy-filmet Magyarországon is, hiszen még annak is ajánlható, akit a hideg ráz a korábban éppen egy Paul Feig-filmért Oscarra is jelölt színész korábban megszokott stílusa láttán. McCarthy ugyan most is tipikusan McCarthy, de ezúttal nem erőltették rá az unszimpatikus, ordenáré stílt, inkább bénázásokkal próbálták meg szerethetővé tenni. És aki nem is szereti meg őt a film alatt, legalább röhöghet a szerencsétlenkedésein, nézheti, ahogyan szenved.

Viszont, a filmet nem csak McCarthy miatt érdemes nézni. Sőt! A mellékszereplői gárda ugyanis pazar, a reklámokban fontos szerepet kapó Rose Byrne és Jude Law mellett Jason Statham viszi a prímet, akit a Halálos iramban 7 után eszméletlen jó ismét nem egyszemélyes húsdaráló szerepében látni. Utóbbit pályája elején láthattuk már komikus szerepekben, elég csak A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőre vagy a Blöffre gondolni, de mostanság nem ez jellemző rá, így igencsak jól esik nézni, ahogy tipikus akciófilmes karakterét parodizálja. Lehet, hogy mellékszereplőként nagyobb karriert futhatna be?

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A kém (Spy)
színes, magyarul beszélő, amerikai akció-komédia, 120 perc, 2015
16 éven aluliak számára nem ajánlott

rendező: Paul Feig
forgatókönyvíró: Paul Feig
operatőr: Robert D. Yeoman
zene: Theodore Shapiro
producer: Peter Chernin, Paul Feig, Jessie Henderson, Jenno Topping

Melissa McCarthy (Susan Cooper)
Jude Law (Bradley Fine)
Jason Statham (Rick Ford)
Morena Baccarin (Karen Walker)
Rose Byrne (Raina Boyanov)
Allison Janney (Elaine Crocker)
Bobby Cannavale (De Luca)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KoLaMan #6
    Hát nem'tom, de ha már "molett" szinésznőről van szó, nálam McCarthy helyett ezerszer inkább Rebel Wilson.
  • stoppos #5
    A mostanában megszokott fingós poénok szintjén van és azon kell röhögni, hogy valakit tökönrúgnak? Csak azért kérdem, mert az utóbb 5 évben nem nagyon tudtam amerikai vígjátékot végignézni.
  • H3nG #4
    Nekem úgy tűnt hogy ellövik az amerikai pite / hangyák a gatyában stílusú poénokat csak egy pufi nővel és nem szerelmi szállal hanem kémkedőssel a középpontban :) Azért nem teljesen rossz mert vagy háromszor én is mosolyogtam. Főleg a BKV buszon a háttérben :)
  • Lollerka #3
    igazabol szerintem magyar szinkronnal tuti jobb mint angollal, de eleg jo film:P
  • rajdi #2
    Azért nálam sokat dobott a filmen Statham dumája... :o)