SG.hu·

A Bosszúállók 2 itthon nem nagyon győzheti le a Halálos iramban 7-et

A Bosszúállók 2 itthon nem nagyon gyõzheti le a Halálos iramban 7-et
Az idei év két nagy durranása nagyot küzd a hazai mozikban.

Még mindig nem dőlt el az év (eddigi) legnézettebb filmje címéért zajló verseny a Halálos iramban 7 és a Bosszúállók 2 között, azonban előbbi állandósítani látszik az előnyét. Így a képregény-mozinak nagyot kell hajráznia, ha változtatni akar a helyezésén, főleg, hogy az elkövetkező hetekben több olyan premierre is sor kerül, melyek konkurenciát jelenthetnek Vasemberéknek.

Jelenleg a Halálos iramban 7, része már 400 321 nézőnél jár, míg a Bosszúállók: Ultron kora 316 628-nál, de persze a két filmet nem egy hétvégén mutatták be. Így az időarányos összevetést érdemes használni, s eszerint is az autós film vezet, ugyanis a Halálos iramban 7 a harmadik hétvégét követően 334 754 nézővel állt, ami mindenképp beszédes, hiszen az első hétvégét követően még a Bosszúállók 2 vezetett 11 ezer nézővel.

Érdekesség, hogy ez a teljesítmény azonban nem elég az első helyhez, ugyanis A szürke ötven árnyalata a harmadik hétvégéjét követően 340 526 eladott jegyet számlált, de a szadomazo mamipornó ezt követően kipukkadt, így már el sem ért 400 ezer néző közelében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2015. 05. 27.. 15:35||#1
Mamipornó... édes istenem.