SG.hu·

Új hírek a Neuromancer-mozifilmről

Új hírek a Neuromancer-mozifilmrõl
Új forgatókönyv készül a Neuromacerhez, és rendezőt is keresnie kell a projektnek.

Még 2010-ben jelentették be hivatalos közleményben, hogy Vincenzo Natali, a remek Kocka és a talán még jobb Cypher rendezője készítheti el a Neurománc (Neuromancer) című cyberpunk-alapregényből tervezett a filmet. Ezt követően azonban szinte semmi sem hallottunk William Gibson könyvének mozis adaptációjáról - egészen pár nappal ezelőttig. Ekkor a jogtulajdonos GFM Films bejelentette, hogy társfinanszírozási megállapodást kötött a kínai C2M Media Grouppal.

Ezt követően derült ki, hogy a projekt Natali részvétele nélkül fog tovább haladni, minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy a két cég közötti megállapodás a forgatókönyv fejlesztését is magába foglalja, márpedig 2013-ban az eredetileg szerződtetett rendező elkészült saját szkriptjével, melyben a Gibsontól kapott megjegyzéseket is belefoglalta.

A Neurománc először 1984-ben jelent meg (itthon 1992 óta kapható), és 7 millió példányt adtak el belőle. A kereskedelmi siker mellett a szakma is elismerte William Gibson művét, hiszen bezsákolhatta a Nebula, a Hugo és a Philip K. Dick-díjakat is, márpedig máig sem volt sok alkotás képes a triplázásra, a scifi-műfaj koronagyémántjainak megszerzésére

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© stoppos2015. 05. 26.. 13:10||#5
Vajon ki fogja rendezni? Mert ha nem süt át a hangulat és kapunk egy újabb Johny Mnemonicot, cseszhetjük.
© Svlad Cjelli2015. 05. 26.. 09:35||#4
Az egyetlen konyv amit azert nem olvastam el, mert 182 oldal utan sem ertettem mi tortennik. Lehet magyarul kellene....
© bunny2015. 05. 25.. 19:54||#3
Nem várok tőle sokat. Így legfeljebb kellemesen csalódok 😊
© chase2015. 05. 25.. 08:06||#2
Ha elkészül...
© Jawarider2015. 05. 24.. 19:29||#1
Remélem, hogy egy legalabb 3 órás, minden részletre kiterjedő mozi lesz. Ha elkészül...