SG.hu·

Tökéletes hang 2 - ilyen egy remek folytatás

Tökéletes hang 2 - ilyen egy remek folytatás
A Tökéletes hang 2 kis túlzással tökéletes folytatás és meglepő módon az év eddigi legviccesebb filmje.

Folytatást készíteni sosem könnyű főleg, ha egy vígjátékról beszélünk. Egy akciófilm esetében ugye többnyire elég a nagyobb és látványosabb megoldásokkal teletömni a vásznakat, ám a vicces műfajban azért valóban mutatni is kell valamit. A Tökéletes hang sikeréért senki nem adott volna egy fillért sem, ám ennek ellenére nagyon jól teljesített a kasszáknál és milliós rajongótábort szerzett magának. A folytatás is elkészült, mely újabb rétegeket szólít majd meg.

Hogy tetszett a Tökéletes hang 2?

A Barden Bellák megnyerték az országos a cappella bajnokságot és az azóta eltelt 3 évben folyamatosan képnek fel Amerika legelőkelőbb helyein. Ám egy elnöki koncerten botrány tör ki és eltiltják őket az a cappella rendezvényektől. A hibát csak úgy köszörülhetik ki, ha a Koppenhágában megrendezésére kerülő világbajnokságot megnyerik azonban a csapaton belül megindul a széthúzás és kérdés, hogy egyáltalán eljutnak odáig.



A kérdése természetesen csak költői, hiszen a happy end borítékolható és nem is a sztori az ami kiemeli a Tökéletes hang 2-t a mezőnyből. A zene és a poénok azok amik miatt feltehetően mindenki jól szórakozik majd. A zenék kiválasztása ismét remekül sikerült és az utolsó fellépés természetesen ezúttal is különleges lett. Ráadásul most a Bellák legnagyobb ellenfele, a német Das Sound Maschine teljesen új szintre emelte az előadásokat és különleges módon adják elő a dalokat.

Ami azonban különös pikantériát ad a filmnek az az a tény, hogy egyetlen pillanatig nem veszi magát komolyan. Lépten-nyomon gúnyt csinálnak az a cappella versenyekből és remekül tartják oda azt a bizonyos görbe tükröt az egész stílus elé. De nem csak az énekeseken köszörülik a nyelvüket, hiszen szinte minden népcsoport megkapja a magáét (emlékezetes az amerikai - német konfliktussal kapcsolatos megjegyzés).



Ezek többnyire a két közvetítő, Gail (az ezúttal a rendezői feladatokat is ellátó Elizabeth Banks alakításában) és John beszélgetéseiben jelennek meg és meglepő módon valóban nincsenek tekintettel senkire. Komoly humorforrás még a Chloe komolykodásaira reagáló mexikói Bella-tag, de Beca sértései illetve a Háj Amy és Bumper közötti "kapcsolat" is megmosolyogtató. A szereplőkre ezúttal sem lehet panasz, mindenki pazarul hozza a rá kiosztott figurát. Egyedül az új Bela-tag, Emily, azaz Örökség tűnik kicsit erőltetettnek, de szerencsére olyan nagyon sok szerepet nem kap még (majd talán a harmadik részben). És bár apróbb szerepben, de Katey Segal, azaz Peg Bundy is felbukkan illetve Snoop Dog is cameózik egy hosszabbat.

Összességében a Tökéletes hang 2 egy nagyon kellemes meglepetés, melyben a készítők igazán merészet húzva tartanak görbe tükröt az egész a cappella elé és ezzel elkészítették az idei év eddigi legmókásabb filmjét. Kíváncsian várom, merre mennek tovább a harmadik részben (a film kirobbanó siker, így minimum egy alkalommal még tuti dalolnak a Bellák).

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Tökéletes hang 2 (Pitch Perfect 2)
színes, magyarul beszélő, amerikai zenés vígjáték, 115 perc, 2015
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Elizabeth Banks
Forgatókönyvíró: Kay Cannon
Operatőr: Jim Denault
Zene: Mark Mothersbaugh
Producer: Elizabeth Banks, Jason Moore
Vágó: Craig Alpert

Elizabeth Banks (Gail)
Anna Kendrick (Beca)
Hailee Steinfeld (Emily)
Katey Sagal (Katherine)
Brittany Snow (Chloe)
Alexis Knapp (Stacie)
Rebel Wilson (Amy)
Anna Camp (Aubrey)
Skylar Astin (Jesse)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Dewri2015. 06. 02.. 15:51||#7
Szerintem gyenge lett a film. Az első még jó volt, talán mert újdonság volt, de ez? Pont a bemondók szövege abszolút nulla, emellett egy olyan poén nincs, amin egyből mosolyog az ember, inkább olyanok vannak, amik után felteszed a kérdést, hogy ez lenne most a poén, ezen kellene röhögni? Emellett elég kevés éneklés volt, a döntőt is lerendezték egy gyors ugrással rögtön a 2 rivális egy-egy dalára.

Valószínűleg azért ilyen sikeres, mert az első rész után mindenki azt gondolta, hogy ez is jó lesz...
© knightbali2015. 05. 31.. 18:44||#6
"nyomokban még mogyorót (!) is tartalmaznak"

Jah, de csak a te társaságodban.
© SirBubu2015. 05. 30.. 11:21||#5
olyan hogy dagadt nő nincs, csak molett vagy teltkarcsú

amúgy is a dagadt nők teli vannak krafttal, kalóriával meg vitaminokkal, nyomelemekkel, nyomokban még mogyorót (!) is tartalmaznak
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2015.05.30. 11:23:09
© Zombee2015. 05. 29.. 09:29||#4
Én Tóth Verát sem bár egészen más okból. Ahogyan nincs az a pénz sem, hogy ezt a filmet megnézzem.
© Montanosz2015. 05. 28.. 14:19||#3
tényleg jo volt, nem hittem volna :-D
© Cat2015. 05. 28.. 07:17||#2
Adele vagy Tóth Vera is ilyen testalkat.
+1
© TokraFan2015. 05. 28.. 02:57||#1
A dagadt nő annyira idegesít még a képen is, hogy nálam már önmagában ez kizáró tényező a megnézést illetően...