Szekeres Viktor

Megvan a mozis nyár első buktája

Amerikában a Csábítunk és védünk mélyen az elvárások alatt kezdett.

A Warner Bros. stúdió kényszerült elszenvedni a nyár első hasasát, miután a Csábítunk és védünk (Hot Pursuit) című csajos akciókomédiájuk mélyen az elvárások alatt debütált Amerikában. Igaz, a Reese Witherspoon és Sofia Vergara főszereplésével készült film mindössze 35 millió dollárba került, de két sztárjának köszönhetően sokkal jobb szereplést várt tőle a stúdió, még a Bosszúállók: Ultron kora árnyékában is, sőt, a cél éppen az volt, hogy a képregénymozi iránt nem érdeklődőket csábítsa el.

A film 13,9 millió dollárt termelt mindössze hétvégén, ami még így is elég volt a második helyre. A gyengébb szereplésnek lehet, hogy a film minőségéhez is van köze, hiszen a kritikát nem bántak kesztyűs kézzel vele, a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon mindössze 6%-os mutató áll mellette. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy az amerikai sajtóban megjelent "hivatalos" vélemények közül mindössze 7 volt pozitív, 104 pedig negatív előjelű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #3
    de, furidani. egyrészt mikor zavarta a nézőket a rendezés vagy a szkript. mennyi olyan siker van, aminek gagyi az írása vagy a rendezése?

    a másik meg, hogy erről csak az tud, aki megnézte. a gond a bukásoknál sosem a film minősége - kivéve akkor, amikor a nézők hallgatnak a kritikusokra. az esetek többségében az a baj, hogy a nézőket nem fogják meg a reklámok. és nem mennek el a filmre.

    (a 87 perc megint csak azért annyi, hogy többször játszhassák. lehetett volna 120 perces is nyilván, ha akarják, nekik az számít, hogy a néző megnézze, nem az, hogy utána pozitívan nyilatkozzon róla.)
  • turidani #2
    Az biztos, hogy nem a főszereplők személyén múlt a dolog, hiszen két igazi közönségkedvencről van szó.
    A film nyilvánvalóan a forgatókönyv és a rendezés gyengesége miatt bukott el.
    De hát ezt előre lehetett sejteni.
    A film csupán 87 perces, ami már eleve feltűnő ötletszegénységről árulkodik.
    A jól működő vígjátékok még erős vágás után is 100 percnél többre szoktak kijönni.
    Mert annyi jó poén van benne, hogy képtelenség tovább rövidíteni.
    Hát ez nem az az eset... :-(
  • laci0604 #1
    Hatalmas meglepetés...nem.