Szekeres Viktor

Videó leplezi le a Bosszúállók 2 trükkjeit

A Method Studios egy rövid videóban mutatja meg, hogy min dolgozott az új Bosszúállókban.

A korábban Az útvesztő, illetve a Jupiter felemelkedése vizuális trükkjein is dolgozó Method Studios felpakolt a netre egy kisfilmet, mely a Bosszúállók: Ultron kora különleges effektusainak elkészítéséről szól. A lent látható videó mellé még pár képet is elérhetővé tettek. A felvételek ugyan nem sok újdonsággal kecsegtetnek, de aki szereti az efféle összegzéseket nézni, az szakíthat rá két percet.


Időközben a film természetesen termeli a dollármilliókat, pár héttel a bemutatóját követően már 881 millió dollárnál tart, melyből 319 millió Amerikából, míg 562 millió Amerikán kívülről folyt be. Ennyi alapján még mindig igen nehéz belőni, hogy az Ultron kora el fogja-e érni az első rész 1,52 milliárd dolláros világbevételét, mint ahogy az is kérdéses, hogy az év legsikeresebb filmjévé válik-e, hiszen a Halálos iramban 7 jelenleg 1,46 milliárdos bevételnél tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #1
    És hol van a videó? A link nem elérhető. Remek munkát végeztél Tibi!!!!!!