Szekeres Viktor

Új előzetest kapott az év sicifjeként emlegetett Ex Machina

Premierje után is folytatódik az Ex Machina reklámkampánya.

Bár már Amerikában is bemutatásra került, és már idehaza is láthattuk az Ex Machina című Alex Garland-scifit (magára vessen, aki budapesti és nem nézte meg a filmet a Titanic Filmfesztiválon!), az A24 nem hagyja abba a film reklámozását, ugyanis a remek fogadtatásnak köszönhetően egyre több és több moziban kerülhet bemutatásra odakint. Éppen ezért nem csoda, hogy az esetleges új nézők megfogása érdekében a stúdió egy új előzetessel is előrukkolt.


A Domhnall Gleeson, Oscar Isaac és Alicia Vikander főszereplésével készített film április 10-én került az amerikai mozikba. Eredetileg itthon is a hónapban tervezték volna bemutatni, azonban a magyar forgalmazó, a UIP-Duna Film nemrég közölte, hogy az Ex Machina hazai bemutatójának dátuma bizonytalanná vált. Talán a remek fogadtatás és az esetleges siker hatására meggondolják magukat.

A nemzetközi viszonylatban már 7 millió dollárnál tartó film Amerikában a premier első hétvégéjén 4 moziban 237 ezer dollárt gyűjtött össze, míg múlt hétvégén 39 moziban 798 ezer dollárt fizettek ki rá a nézők. A RottenTomatoes elnevezésű, kritikaösszesítő oldalon a film 88%-kal áll, 109 pozitív kritikára mindössze 15 negatív vélemény jut. Az IMDb-n viszont meglepetésre "csak" 8.0/10-e az aktuális átlaga.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    elég semmilyenre sikült maga a film. lesz kritika?