SG.hu·

Itt a Halálos iramban ütős paródiájának az előzetese

Itt a Halálos iramban ütõs paródiájának az elõzetese
A napokban kerül bemutatásra a Halálos iramban-széria paródiája, mely már kapott egy nem gáz előzetest.

Amerikában a napokban mutatják be a Superfast! című paródiafilmet, s ezen alkalomból pótolnánk korábbi mulasztásunkat, íme a film előzetese. Azé a filmé, amit egyébként már márciusban bemutattak pár országban, s ami Angliában például már DVD-n is megjelent. Manapság ugyanis ez a sorsa Aaron Seltzer és Jason Friedberg filmjeinek, pedig annak idején a duó még komoly mozis sikereket is elért.


Nem is olyan régen a Csajozós film még nagy siker volt (Amerikában 49, Amerikán kívül 36 millió dollár bevétel), s nem szerepelt rosszul 2007-ben a Bazi nagy film (40 + 47 millió dollár) és a Spárta a köbön sem (38 + 46 millió dollár). Azonban a 2008-as Katasztrófafilmmel (14 + 21 millió dollár) komolyan megcsappant a filmkészítő duó ázsiója, habár 2010-ban a Vámpíros film jó szereplése (37 + 44 millió dollár) még visszahozta számukra a reményt.

Ezt követően Seltzer és Friedberg kihagyott pár évet és csak 2013-ban tért vissza a The Starving Games-szel, ami még magyar forgalmazásba sem került, s odakint is csak jobbára VOD-forgalmazást kapott. Így értünk el az idei Superfast!-hez, valamint az ugyancsak 2015-re tervezett, kötelező ziccernek tűnő Who the F#@K Took My Daughter?-höz, ami a Taken-klónok kifigurázása lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2015. 05. 27.. 12:27||#3
Ezeket nem lenne szabad engedni filmezni. A Bazi nagy film és a Spárta a köbön szörnyű volt, több filmjükre nem is vetemedtem rá. Ez nem kifigurázás, ez szar. Kifigurázás a Haláli fegyver és az Űrgolyhók.
© KRTuning2015. 04. 03.. 19:23||#2
Szerintem az egész filmben 1 darab jó poén van, az is az első 10 percben. Amikor a palackokat tekergetik. Máson nem sikerült nevetnem. IMDB 3.8 is árulkodó jel. Csapnivaló.
© RAZOR272015. 04. 01.. 19:10||#1
azt hittem a Halálos Iramban filmek a saját paródiáik 😄